Csészényi Kávézó, Budapest, 2000-es évek közepe

kép
minősített tartalom

A budai Csészényi Kávézó 10%-os engedményre jogosító szórólapja. Elülső oldalán a neven és az elérhetőségeken, valamint a nyitvatartási időn kívül, több kisebb fotón a kávézó belső részletei láthatóak. Hátoldalán az utcai front és a vendéglátóhelyet reklámozó szöveg olvasható. A kávézó 2005 decemberében nyílt meg az egykori Rill órásműhely helyén. Napjainkban (2016) is működik. A falakon rengeteg korabeli zománctábla, plakát, képek, dokumentum és kávédaráló látszik. Az egyik képen jól látható, hogy megőrizték a korábbi tulajdonos emlékét is, megtartva annak cégtábláját és családjának egyéb tárgyait (1894-2005).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy szórólap
tárgy reklám
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy enteriőr
tárgy utcai front
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Krisztina körút 34.
térbeli vonatkozás II. kerület
térbeli vonatkozás Krisztinaváros
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 2006
időbeli vonatkozás 2000-es évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2008_148_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_a_Kávéházak_Kicsi