Haladás és megmaradás (részlet)

Murokország

Művelődéstörténeti Barangolás szülőföldemen

szöveg

Ez a könyv Erdély művelődéstörténeti viszonyainak a feltárásával, főként az erdélyi polgári értelmiség kialakulásának a körülményeivel foglalkozik, s mindannak a számbavételével, amit századokon át az erdélyi magyar értelmiség a közélet, a tudomány, a nevelés, az irodalom terén tett.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Művelődéstörténet
tárgy Tanulmány
tárgy Papír alapú könyv
tartalomjegyzék
Murokország
A helyzettudat változásai
Századokat egybekötő emlékezet
II Rákóczi Ferenc, az író
Az Apor Péter metamorphosisa
A felvilágosodás meggyökerezésének néhány sajátossága az erdélyi magyar művelődésben
A Magyarigeni Athenas
Középajtától Európáig
A tanító sorsa Erdélyben 1848 előtt
A Nagyszentmiklósi Mezőgazdasági Iskola és Tessedik Sámuel
Székely diákok harca a Habsburg-hatalommal
A tanulás jogáért
Göttinga, Gauss És Erdély
Az első Erdélyi Magyar Folyóirat
Sipos Pál és a magyar filozófiai esszé születései
Bölöni Farkas Sándor
Beke Sámuel élete és halála
Ormós Zsigmond ifjúsága és irodalmi munkásságának kezdetei
Csíki Ifjúsági Mozgalmak 1848 tavaszán
A história és a vers
Temesvár tudós fia: Pesti Frigyes
Kemény Zsigmond műveltsége
Korigény és erkölcsi parancs
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Benkő Samu
kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó
közreműködő Műszaki szerkesztő: M Beck Anna, Műszaki vezető: Pintér László
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
létrehozás dátuma 1979-01-01
időbeli vonatkozás XVII.-XIX. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 571oldal
méret 81,4 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 15 1319 X
leltári szám/regisztrációs szám 930 B51
leltári szám/regisztrációs szám 15977