Pilvax Kávéház, Budapest, 1911

Libasinszky ház

kép
minősített tartalom

A fényképen az egykori Koronaherceg utca, - a későbbi Petőfi Sándor utca részlete látható, a pesti belvárosban. Középen lévő háromemeletes ház aljában működött az egykori Pilvax kávéház. A kávéháznak otthont adó, eredetileg kétemeletes épületet Libasinszky Károly építtette az 1830-as években. A földszinten lévő kávéházat többen is üzemeltették, 1846-tól például Fillinger János, a történelem könyvekben mégis Pilvax neve maradt fönt, mint a 48-as forradalom egyik jelképe. Pilvax Károly 1842-től 1846-ig adott helyet, a nevét viselő kávéházában, az egyre radikálisabb elveket valló, később valódi forradalmárokká váló fiatal értelmiségnek. Az épületet - amely ekkora már háromemeletes volt - 1911-ben bontották el, négy közvetlen szomszédjával együtt, hogy telkükre 1914-re szecessziós stílusú négyemeletes bérházakat építsenek. Az eredeti épületre és a magyar történelemben betöltött szerepére márványtábla emlékeztet. A szomszédos ház homlokzatán olvasható Petrovits Mladen szabóipar-üzlettulajdonos a Koronaherczeg utca 5. szám alatt lakott.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcai front
tárgy utcarészlet
tárgy épület
tárgy kávéház
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Pilvax köz 1-3
térbeli vonatkozás V. kerület
térbeli vonatkozás Belváros
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1911
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 18 x 22 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_66_55
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_Kávéház_kávézó_kávémérés