Küpa-szoba:

Itt történt a végek festése. Itt sorakoztak a festőmedencék, a küpák. Ezek eleinte vörösfenyőből készültek, de mivel ebből hamar megszökött a festékoldat, a századforduló óta a falazott, betonozott kádak terjedtek el. A medencék fölött ráfok lógtak csigaszerkezeten. Eleinte a ráfok fából készültek, a kerületükön kis akasztókampókkal. Később terjedtek el a vasból készült koronaráfok. A nagyobb ütemű termelés idején jelentek meg a csillagráfok. Itt már az áru mindkét széle rögzítve volt, és a csavarmenet segítségével a két ráf egymástól eltávolítható volt, így az áru kifeszült. Csigák segítségével engedték az oldatba a ráfokra függesztett árut úgy, hogy a folyadék egytenyérnyire ellepje. Fél óráig hagyták festődni a kelmét, majd a felszínre húzták levegőztetni. A fehér anyag sárgászöld színben emelkedett ki a medencéből, majd egyre sötétebb zöld lett, és végül világoskékre változott. A ráfról lelógó vászon rétegei közé pálcával benyúlva óvatosan mozgatták meg a rétegeket, ezzel is gyorsítva az oxidációt. Különösen vigyázni kellett arra, hogy a mintázott végeknél nehogy leverjék a fedőmasszát, mert az anyag akkor ott is elszíneződött volna. A fedőanyag, a pap alatt ugyanis festetlen maradt a vászon, még a hátoldalon is. Minél többször ismételték meg a csávafestést, annál sötétebb színű lett a kelme. A sötétkék szín eléréséhez kb. 8-10 merítésre volt szükség. Négy-öt merítés után aztán megfordították a vásznat úgy, hogy ami addig felül volt, most alulra kerüljön, hogy ne legyen árnyalatnyi különbség sem az ülepedő vegyszerek miatt. A kellő színárnyalat elérése után az anyagot a lecsorgás után a fekete konyhában savazták. Kénsavas, sósavas oldatban öblítették ki a vásznat, vagyis lemaratták róla a fedőanyagot. Ekkor tűnt elő a mintázat. Kétszeri tiszta vizes öblítés után került sor a szárításra.

Küpa Room with indigo dyeing tubes called Küpa in the Bluedye Museum of Pápa.