Angol Királynő Kávéház, Debrecen

kép
minősített tartalom

Falikép a debreceni Angol Királynő kávéházban (Haranghy Jenő?). Tamás esztergomi érsek és Omodé nádorispán átveszik a koronát Apor László erdélyi vajdától Debrecenben, az 1310-ik esztendőben. Az Angol Királynő, a múlt századforduló időszakában épített kávéházak egyike volt Debrecenben. Az azonos nevű szálloda földszintjén működött. A helybéli és környékbeli értelmiség találkozó helye volt. Az épületkomplexum tulajdonképpen magába foglalta a 19-es számú házat is, bár külön-külön épültek 1880-ban illetve 1890-ben. Az épület sarkán üzemelt a Bunda söröző is, amely Ady egyik törzshelye volt. A sörözőből származik Haranghy Jenő nyolc nagyméretű faliképe amelyet az MKVM őriz. A fotó készítése idején Németh Nándor volt a tulajdonosa. Helyén ma a Csokonai étterem működik. A fotó hátoldalán "Eredeti magyar vendéglő a Színházzal szemben" felirat olvasható. A felvétel levelezőlapról készült, a debreceni Angol Királynő leporellójából.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy enteriőr
tárgy műalkotás
tárgy falikép
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy éttrem
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Debrecen
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos utca 21.
térbeli vonatkozás Hajdú-Bihar megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1945 előtt
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_15914
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi