Fejezetek Miskolc történetéből

szöveg

˝Rendhagyó módon született a könyv, melyet a kezében tart, Tisztelt Olvasó. Először ugyanis a miskolci Déli Hírlapban jelentek meg azok a várostörténeti írások, melyekből a kötet összeállt. A városi lap olvasóinak kérésére indította a sorozatot, és ez a kérés nagyon is indokolt volt. A Miskolcról szóló monográfiák ugyanis csak az 1920-as, 30-sa évekig ölelik fel a város történetét, és bár minden elismerésünk a lelkiismeretes, hozzáértő szakértőké, őszintén meg kell mondani, hogy egyik-másik történelmi, régészeti adatuk, megállapításuk fölött eljárt az idő. Igaz, hogy az utóbbi években is napvilágot láttak olyan kötetek, melyek Miskolccal és a város történetével foglalkoztak, de ezek inkább az útikönyvek igényével készültek. Hiányt pótló munkára vállalkozott tehát a Déli Hírlap szerkesztősége és a kötet szerkesztői.˝

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv török
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Miskolci Munkás Újság (1912- ) (pártújság); Bél Mátyás (1684-1749) (író, lelkész, tudós); Dalmata, Giovanni (Ivan Duknović) (1440?-1514?) (szobrász); II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) (magyar főnemes, erdélyi fejedelem); Kossuth Lajos (1802-1894) (államférfi); Négyesi-Szepessy Pál, ifj. (1663-1717) (földbirtokos, naplóíró); Oláh Miklós (1493-1568) (főispán, érsek); Pelyhe János (1890-); Regéczi Nagy István (1808-1860 k.) (professzor); Reisinger Ferenc (1880-1964) (politikus); Szemere Bertalan (1812-1869) (politikus, író); Herman Ottó Múzeum (Miskolc); Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) (1918-1943) (Magyarország); Magyar Nemzeti Tanács (1918-1919) (Magyarország); Magyar Tanácsköztársaság (1919. március 21-augusztus 1.) (Magyarország); Miskolci Nemzeti Színház (1857-) (Miskolc); Peidl-kormány (1919. augusztus 1-6.); Avas (Miskolc); Avasi kilátó (Miskolc); Avasi templom (Miskolc);
tárgy elepülésmonográfia; agyagművesség; alkotmányok; Árpád-kori leletek; autóbuszok; avarok; Bársony-házi szakócák; belpolitikai események; boszorkányok; boszorkányüldözés; bükki kultúra; céhes ipar; címerek; csatornaépítések; diákszínpadok; egyházi gimnáziumok; egyházi iskolák; elmaradott térségek; emlékhelyek; építőmunkások; épületfelújítások; épülettörténetek; feladatkörök; felszabadulás; forradalom és szabadságharc (1848-1849); főbírók; gazdasági fejlődés; gótika (művészeti stílus); háborúellenes tiltakozások; háborús események; háborús károk; hatalomátadások; helytörténeti kutatások; hidak; Horthy-uralom; hunok; ideiglenes intézkedések; intervenciós csapatok; ipar; iparosodás; írásos emlékek; iskolai könyvtárak; jegyzőkönyvek; kelták; két világháború között; kéziratok; kézművesek; kiváltságlevelek; koronauradalmak; kőbányászat; közbiztonság; közigazgatási változás; közlekedés fejlesztés; lakóházak; malomipar; mezővárosok; miskolci csata (1919. május 20-21.); munkásmozgalmak; műemlékek; neolitikum (csiszolt kőkorszak); népvándorlás kori leletek; nyomdák; nyomornegyedek; önkormányzatok; őskori leletek; őszirózsás forradalom (1918. október 28-31.); paleolitikum (pattintott kőkorszak); pálos kolostorok; pártcsoportok; pattintgatott kőeszközök; pecséttörténetek; pénz- és hitelügy; pipakészítés; plakátok; politikai ellentétek; politikai harcok; politikai szervezkedések; postaállomások; postatörténet; reformkor; régészeti ásatások; régészeti leletek; rendőrség; reneszánsz (művészeti korszak); rézmetszetek; röplapok; strázsák; szabadságmozgalmak; szakszervezetek; szállodák; századforduló; színházépítések; színháztörténet; szociáldemokraták; sztrájkok; társaskocsi (omnibusz); távíró állomások; telefonállomások; településösszevonások; templomtörténet; térképek; természeti katasztrófák; tisztségviselők; tömegközlekedés; török hódoltság; törökadók; történelmi események; újjáépítések; utcaképek; utcanevek; választások; vármegyeházák; városfejlődés; városi tanácsok; városkép; várostörténet; vártörténet; vaskori leletek; vasútépítés; vasúti közlekedés; védegyletek; villamosok; vízimalmok; vízvezetékek; zálogbirtok
tárgy kézírás
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Bekes Dezső (1935-2015) (újságíró); Veres László, dr. (1950-) (történész, muzeológus)
kiadó Városi Tanács (Miskolc)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén)
térbeli vonatkozás Diósgyőr (Miskolc); Diósgyőri vár (Miskolc); Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén); Palotaszálló (Lillafüred); Tiszai pályaudvar (1901 -) (Miskolc);
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén)
dátum 1984-01-01
időbeli vonatkozás 13-20. század; 1984
Jellemzők
hordozó papír
méret 131 oldal; 13,5 x 19,7 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Ismeretlen (Kutatás alatt)
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás ÓMI Városi Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény