Csarnok Kávéház, Nagyvárad tér, 1907

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a nagyváradi Szent László tér egyik részlete látható, a görög katolikus templommal. A tér sarkán álló klasszicista épülettömbben több vendéglátóhely és üzlet is működött. Többek között sörcsarnok, kávéház, takarékpénztár, biztosítótársaság (Adria). Talán az előbbi felsorolásból is kitűnik, hogy meglehetősen vegyes közönség járt a Kovács házban lévő Csarnokba. Nagyrészt a kupecek, kocsisok körében volt népszerű, de ugyanakkor a kereskedők is állandó vendégkörhöz tartoztak, mivel a ház emeletén volt a régi Kereskedelmi Csarnok, amíg az új fel nem épült a Nagyvásártéren.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy templom
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nagyvárad
térbeli vonatkozás Szent László tér
térbeli vonatkozás Bihar vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Románia
térbeli vonatkozás Oradea
térbeli vonatkozás Piata Unirii
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1907
időbeli vonatkozás 1900-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_22671
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi