Városi Kávéház - képeslap, Szabadka, 1913

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a szabadkai Városi kávéház belső részlete látható. A városháza, Szent István (ma Köztársaság) térre illetve Korzóra néző szárnyának földszintjén működött az egykori kávéház. Már az eredeti elképzelések szerint is, a városházát nemcsak közigazgatási központnak szánták, hanem a városlakok életterének fontos centrumának. Ezt a célt szolgálta a földszint praktikusan kialakított elrendezése, ahol üzlethelyiségek és a városi kávéház kerültek kialakításra, amelyek egyben biztosították az épület fenntartásához szükséges bevételeket. A kávéház megnyitására, az 1908-tól 1912-ig elhúzódó építkezés befejezése után nyílt lehetőség. Első bérlője Sztipics Márk volt, aki később a Bárány Szálló aljában működő Szerb király kávéházat is bérelte. Távozása után, a kávéház 1946-os bezárásáig, Josip Kujundžić működtette. Napjainkban (2016) a legismertebb amerikai gyorsétterem-lánc egyik üzlete található a helyén. A dátum a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy enteriőr
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szabadka
térbeli vonatkozás Korzó
térbeli vonatkozás Bács-Bodrog vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Szerbia
térbeli vonatkozás Subotica
térbeli vonatkozás Trg Slobode 1
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1913.03.20.
időbeli vonatkozás 1913 március 20
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_12923
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi