Wohl Janka (1846-1901) írónő fiatalkori képe

kép
minősített tartalom

Wohl Janka (Pest, 1846. – Budapest, 1901. május 23.) az első magyar zsidó írónő. Apja Pesten sebész, a szabadságharc alatt honvédfőorvos; anyja művelt asszony volt. Szülei házában gondos nevelést kapott, magyarul is jól megtanult, pedig a zsidóság akkor még műveltségében és társalgásában teljesen német volt. Eredetileg zongoraművésznőnek szánták, de idegessége miatt erről a pályáról lemondott és író lett. Már tizenhárom éves korában megjelent néhány írása a lapokban, tizenöt éves korában pedig verseskötete. Stefánia testvérével együtt szerkesztette a Divat című lapot, a Nők Munkakörét, majd a Magyar Bazárt. Szerkesztői munkájukkal a nővilág ízlésének és műveltségének fejlesztésére törekedtek. Testvérével a főváros társasági életében is nevezetes tényezőkként szerepeltek. Szalonjukban számos kitűnőség találkozott, pl. Trefort Ágoston, Liszt Ferenc, Zichy Géza gróf; Arany János atyai barátjuk volt. Wohl Janka négy nyelven foglalkozott irodalommal, sokat fordított angolból. Ő volt az első nő, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából fordítást végzett, fordított Symonds-tól (A renaissance) és Sainte-Beuve-től (Arcképek). 1897-ben a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar Művész
tárgy Wohl Janka
tárgy írónő
tárgy zsidóság
tárgy verseskötet
tárgy Divat című lap
tárgy Nők Munkaköre
tárgy Magyar Bazár
tárgy szerkesztő
tárgy budapesti társasági élet
tárgy Szalon
tárgy Wohl-nővérek
tárgy irodalom
tárgy MKVM
tárgy Magyar Tudományos Akadémia
tárgy Symonds A renaissance
tárgy Sainte-Beuve Arcképek
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 cm x 6 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_18_954
leltári szám/regisztrációs szám VIP_50_Személyek_cukrász_művész_politikus_1848-as sz_Draveczky foto