Klein Kávéház - képeslap, Szentgotthárd, 1906

Klein Ferenc kávéháza

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a Klein kávéház épülete. Klein Ferenc kávéháza csupán egy részét foglalta el az egyemeletes az épületnek. A ház adott otthont az 1892-ben alakult Szentgotthárdi Általános takarékszövetkezetnek. A földszinten, a bejárati kaputól jobbra pedig Einbeck Károly vas- és fűszerkereskedése látszik. Az épület nemcsak kereskedelmi és pénzügyi szempontból volt jelentős a település számára, kulturális, és művelődési életének központja is volt. Itt alakult meg az Olvasó Egylet, és itt működött a könyvtára is, valamint az első mozivetítésekre is itt került sor. Termei helyet biztosítottak a közösségi élet fontos eseményeinek, táncmulatságoknak, lakodalmaknak, és politikai gyűléseknek. A dátum a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy homlokzat
tárgy üzletkép
tárgy pénzügy
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Wellisch B.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szentgotthárd
térbeli vonatkozás Szentgotthárd
térbeli vonatkozás Fő tér
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Széll Kálmán tér 14.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1906
időbeli vonatkozás 1900-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_28845
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi