A műselyemlány

audiovizuális anyag

A műselyemlány főhőse, Doris, csinos, fiatal lány, gépírónő egy pattanásos arcú ügyvéd irodájában. Titokban naplót ír, és nem éri be a kisvárosi lét nyújtotta lehetőségekkel, többre vágyik. Hirtelen döntéstől vezérelve elemel a színházi ruhatárból egy méregdrága bundát, és ezzel kezdetét veszi szenvedélyes-kétségbeesett ámokfutása a börtön elől - a "nagy nővé" emelkedés irányába. Az időpont 1931-1932, az utolsó pillanatok Hitler hatalomra jutása előtt. A helyszín Berlin, a világváros. Az utcákon pazarló pompa és elképesztő méretű munkanélküliség. A fejekben totális zűrzavar. Doris pedig úgy próbál boldogulni, ahogyan tud, jobb híján férfiről férfire szállva. Irmgard Keun neve ismeretlenül cseng a magyar kultúrafogyasztó közönség számára, pedig fő műve, A műselyemlány már a megjelenését (1932) követő évben olvasható volt Gáspár Margit nagyszerű fordításában. Keun műveit 1933-ban a nácik betiltották és máglyára dobálták, a szerző pedig emigrálni kényszerült. Csak a 70-es évek végén fedezték fel újra, diadala azóta is töretlen, olvasóinak rajongó szeretetétől és az írótársadalom megbecsülésétől övezve halt meg 1982-ben, 77 éves korában.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy előadásrészlet
Személyek, testületek
közreműködő Színház TV
szereplő Hámori Gabriella
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Örkény Színház
dátum 2008-02-09
időbeli vonatkozás 2008.02.09.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.tv
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés