Képeslap, Pápa, Római katolikus plébániatemplom

kép
minősített tartalom

Pápa, Római katolikus plébánia templom belső fotója.

A pápai nagytemplom (Szent István vértanú-templom) a 18. század vége óta Pápa város egyik meghatározó jelképe, építészeti emléke. A jelenlegi templomot 1774-ben gróf Eszterházy Károly egri püspök, pápai földesúr költségén kezdték el építeni, Fellner Jakab uradalmi építész által készített tervek alapján, az ő halála utána a megkezdett munkát Grossmann József vezette. A templom 15 év alatt épült fel. A végleges díszítések elkészülte után, 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József tinini püspök. A templomot nagy méretei miatt szokták csarnoktemplomnak is nevezni. A freskókat Franz Anton Maulbertsch alkotta 1781-1783 között. A három kupolafreskó, a szegélyképek és a főoltárkép együttesen mondják el Szent István első vértanú életét. A három kupolában Szent István és társai diakónussá szentelése (első), prédikálása (második), a szent elfogatása (harmadik) látható. A vértanú sorsa jeruzsálemi megkövezésével a főoltárképen teljesedik be, amely Hubert Maurer alkotása. A templom képeinek témája meglehetősen hasonlítanak a római Sancto Stefano Rotondo templom képeire.

Címzetlen lap.

Vétel, átadó: Bakos László.

Megszerzés éve: 2015. február.

Unaddressed postcard of the inner part of the Roman Catholic Parish Church of Pápa in the 1930-40s bought from Mr. László Bakos in February 2015.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy eredeti képeslap
tárgy helytörténet
tárgy egyházi épület
tárgy templombelső
Személyek, testületek
kiadó Foto Weinstock
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Pápa
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Pápa
időbeli vonatkozás 1930-40-es évek
Jellemzők
hordozó karton
méret 14x9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Gróf Esterházy Károly Múzeum, képeslaptár
leltári szám/regisztrációs szám 11655.