Képeslap, Pápa, Ferences templom freskója

kép
minősített tartalom

Pápa, Ferences templom freskója.

A templom barokk freskóit helyi mesteremberek, Závory Zoltán festőművész és a Bíró-testvérek készítették 1940 őszén. A szentély freskóján Szent Ferenc kérésére Szűz Mária könyörög Jézushoz a Portiuncula templomi búcsúért. A központi képet négy ferences rendi szent arcképe veszi körül: Szent Bonaventura, sziénai Szent Bernardin, Baylon Szent Paszkál és Porto Mauriziói Szent Lénárd. A templomhajó freskója két részből áll. Alsó részének központi alakja Szűz Mária, aki A jelenések könyvében leírtak szerint jelenik meg: a puttók tartotta felhőn álló, fehér ruhát és arany bélésű azúrkék köpenyt viselő asszonyalak bal lába alatt a Hold, feje körül tizenkét csillagból álló korona, szemével a Szentháromságra tekint. A kép alján a 13. században élt ír ferencest, John Duns Scotust látjuk, amint Domonkos-rendi szerzetesekkel vitatkozik a szeplőtelen fogantatás tanáról, miközben egy angyal fehér liliomokat nyújt felé. A felette lebegő angyalok kezében levő szalagon Duns Scotus híres mondását olvashatjuk: potuit, decuit, ergo fecit, vagyis Isten megtehette, illendő volt, tehát megtette, hogy Mária szeplőtelenül hozza világra Jézust. A kép másik oldalán − Mária mellett − az angyalok az ordinis seraphici patrona (A ferences rend patrónája) feliratot tartják. A kompozíció a szomszédos, orgonakarzat felőli fiókboltozatban folytatódik a Szentháromság ábrázolásával: a puttók tartotta felhőn ülő Krisztus mögött egy angyal ferde keresztet tart, mellette ugyancsak angyalok tartotta földgömbön a kezével áldást osztó Isten ül. A galamb alakjában megjelenő Szentlélek a két fiókboltozat találkozásánál helyezkedik el, ezzel a kompozíció középpontját alkotja.

Előlapon felirat: "Boldog Duns Scot János megvédi a Szeplőtlen Fogantatás tanát (Závory freskója a ferencesek pápai templomában)"

Vétel, átadó: Bakos László.

Megszerzés ideje: 2015. február.

Postcard of the fresco in the Franciscan Church of Pápa in the 1940s bought from Mr. László Bakos in February 2015.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy eredeti képeslap
tárgy helytörténet
tárgy templombelső
tárgy freskó
Személyek, testületek
kiadó Monostory utóda Kalántay
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Pápa
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Pápa
időbeli vonatkozás 1940-es évek
Jellemzők
hordozó karton
méret 14x9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Gróf Esterházy Károly Múzeum, képeslaptár
leltári szám/regisztrációs szám 11640.