Festőtanoda kiállítása 2013

szöveg

Idén is megrendezi hagyományos kiállítását a Festőtanoda, melynek tagjai bemutathatják, mit tanultak eddig a foglalkozásokon. Nem profi alkotók, de magabiztosan és lelkesen forgatják kezükben az ecsetet a Festőtanoda Képzőművészeti Szakkör tagjai. Az alkotók még csak most tanulják a mesterséget, Tarnóczi József hivatásos festőművész vezetésével lehetőségük volt arra, hogy felfedezzék a rajzolás és a festés titkait. A résztvevők csendéleteket készítenek, de tanulmány jelleggel a nagymesterek műveit is feldolgozzák. A képzés személyre szóló módszerek segítségével történik; a technikai ismeretek elsajátítása mellett a tradicionális és modern művészet alapjait is elsajátíthatják az érdeklődők. A festők minden évben megmutathatják, mennyit tanultak a szakkör foglalkozásain, az általuk készített műveket a nagyközönséggel is megismertetik egy kiállításon, melyet a Festőtanoda szervezett a számukra. A mostani tárlaton tizenhat alkotó munkáiból láthatnak összeállítást az érdeklődők a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában. A munkák június 14-ig tekinthetők meg az intézmény nyitvatartási idejében A kiállítók: Baross Bálint, Csikós Anita, Dönsz Márta, Holló András, Lévai Józsefné, Magyar János, Nagyné Hajdú Éva, Nemes Lajosné, Őri Jánosné, Papp Jánosné, Pribóczky Éva, Sőrés Sándorné, Szabó Istvánné, Szabó Zsuzsanna, Vajdicsné Hegedűs Zsuzsa, Wischán Viktória

This year, the exhibition also organizes traditional painter Cultural Group , whose members can show what they have learned in the sessions so far. Not professional artists , but confidently and enthusiastically endorsed the brush in hand Painting Training School Fine Arts Circle members . The creators are just learning the craft , led by Joseph Tarnóczi professional painter had the opportunity to discover the secrets of drawing and painting . Participants will draw still life , nature study, but the works of the great masters is processed . The training is done using the methods on the person , in addition to acquiring technical knowledge of the fundamentals of traditional and modern art can learn those interested . Painters can show each year , how much they have learned the art circle occupations , the works they produce is made ​​known to the general public at an exhibition organized by the Cultural Group Painting for them. The current exhibition presents works of sixteen constituent assembly will see those interested in the Cultural Center of Debrecen New Garden Community Church. The works can be viewed during the opening hours of the institution until June 14 Exhibitors : Baross Balint Horseman Anita Dönsz Martha, Andrew Crow , Levai József , Hungary Janos Hajdu Eva Nagy , Stainless Lajosné Jánosné Guard , Papp Jánosné, Pribóczky Eve Sőrés Sándorné, István Szabó , Zsuzsanna Szabo , Vajdicsné Zsuzsa Hegedus , Wisch Victoria

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.dehir.hu/kultura/festonovendekek-debutaltak-az-ujkertben/2013/05/28/
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Festőtanoda
felhasználói címke Festőtanoda Képzőművészeti Szakkör
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Tarnóczi József, Baross Bálint, Csikós Anita, Dönsz Márta, Holló András, Lévai Józsefné, Magyar János, Nagyné Hajdú Éva, Nemes Lajosné, Őri Jánosné, Papp Jánosné, Pribóczky Éva, Sőrés Sándorné, Szabó Istvánné, Szabó Zsuzsanna, Vajdicsné Hegedűs Zsuzsa, Wischán Viktória
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Debrecen
dátum 2013-05-28
létrehozás dátuma 2013-05-28
hivatalos kibocsátás 2014-02-28
időbeli vonatkozás 2013.05.28
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=hir&hid=188