Török-magyar emlékmű (Jászberény)

kép
minősített tartalom

törökök 1565-től vették birtokukba Jászberényt. A ferences kolostort és környékét földvárrá építették. Több mint 130 év után, 1670 körül vonultak ki a városból. Az egykori török vár sáncait 1840-ben lebontották. A munkálatok alkalmával itt talált emberi csontokat közös sírba helyezték és egy emléktáblával jelölték meg. A több mint másfél évszázad alatt az emléktábla felirata teljesen megkopott. Blénessy János múzeumigazgató az 1950-es évek elején így rögzítette a feliratot: "A gyászos hajdankor nyomorainak szomorú emléke. A vad török által feldúlt hont szaggató visszavonások martalékjává esett honfiak e vitézek csontmaradványai, midőn 1840. évben e téren volt vársáncok elegyengettettek, keletre hetvennégy lépésnyire állott halom alól ide hordattak s e sírdomb emeltetett emlékül." 1909-ben állították fel Körmendi Frim Jenő szobrát. Az izmos férfit ábrázoló szobor meghajtja fejét és zászlaját a szobor mellett a földre fektetett régi emléktábla felé néz. A szobor talapzatán Karádi győző jászberényi tanár verse olvasható: "Török, magyar egymás ellen / Küzdött itt vad gyűlöletben. / Hősei sok irtó hadnak / békén együtt itt porladnak."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Emlékművek
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Jászberény
időbeli vonatkozás 1909
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító jaszbereny