Gabonatárház (Szolnok)

kép
minősített tartalom

A tárházat a Kincstár és a Földmívelésügyi Miniszter építtette. 1935. július 18-án nyitották meg a gabonatárházat. Horthy István (1904-1942), a kormányzó-helyettes avatta fel. Az itt betárolt gabona az egész Tiszántúl földjeiről érkezett, majd hajóval a Tiszán és a Dunán át Brailába, a tengeren keresztül pedig Olaszország és más országokba is eljutott. A Dunán át Ausztriába és Svájcba szállították tovább. A osztrák, bajor, jugoszláv, román és görög hajós társaságok hajói is megfordultak a tárháznál. A vasbeton épületegyüttes 44 méter magas. Az épület alépítményének legmélyebb pontja pedig hat méter mélységig nyúlik le a földfelszín alatt. A tárház három főrésze a torony, a siló és a rekesz. A kilenc emeletes toronyrészben volt az emelőgép, a motorok, a tisztítógépek, a felvonó szerkezet, a csőelosztó. A torony legfelső szintje egy kilátótorony volt. A középen a hatemeletes silórész, ahol a gabonát tárolták. A négyzet alapú, 14,5-18 méter mély silók alja tölcsérszerűen összeszükült. A tölcsér végén található kör alakú nyíláson keresztül végezték a gabona kitárolását. Az épület harmadik részében több emeletnyi tárolóhelyen deszkafalakkal elválasztott rekeszek álltak. Az épület különböző szintjei is más-más funkciókkal bírtak. Az épület pincéje alatt egy akna húzódott, ahol a lift alsó fordulóját alakították ki. A földszint- és az öt tárolószint felett a hatodik emelet a szalagpadlás volt, ahol egy futószalag működött. A Tisza közelsége és a talaj nedvessége miatt az egész épületet úgy helyezték el, hogy masszív, összefüggő tömör tömeget alkosson és biztonságot is nyújtson. Az alépítmény műszaki kiképzése egyetlen vízmentes kagylószerű, 125 centiméter betonmedence, amely védi az egész épületet mindenféle vízbehatás ellen. Szolnok 2009-ben terv készült a kihasználatlanul álló ipari műemlék társasházzá alakításáról. A gazdasági válság miatt azonban a kivitelezést elhalasztották. Abban az évben csak a technológiai hidat és az alatta húzódó épületrészt bontották le.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Gabonatárházak, Tárházak
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1935
időbeli vonatkozás 1989
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés