1. világháborús emlékmű (Szolnok)

kép
minősített tartalom

A Nagy Háború után a város anyagi helyzete csak 1920-as évek közepén tette lehetővé, hogy emlékmű felállításába fogjon. 1924-ben alakult meg a "hősi emlék szoborbizottság", amely a három felkért szobrász: Kisfaludy Stróbl Zsigmond (1884-1975), Sidló Ferenc (1882-1954) és Szentgyörgyi István (1842-1931) tervei közül választották ki a megvalósítandó emlékművet. Szentgyörgyi István szobrászművész alkotását 1926. október 10-én avatták fel az 1. világháborúban elesett szolnoki katonák tiszteletére. Az ünnepséget József Ágost főherceg (1872-1962) is megtisztelte jelenlétével. A Kormányzót távollétében br. Ábele Ferenc altábornagy képviselte. Az emlékmű eredetileg a belvárosban az egykori Tisza István tér (ma Hősök tere) parkjában kapott helyet. A 2. világháborút követően itt állították fel a szovjet hősi emlékművet 1945 májusában, amely eltakarta a Hősök szobrát. Ekkor költöztették át az emlékművet mai helyére a Tiszai hajósok terére. 1965-ben az emlékművet felújították. Magasították a felépítményt és fehér márvánnyal vonták be.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Szentgyörgyi István (1842-1931), Emlékművek, 1. világháború
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1924
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés