Jákóy Panzió - képeslap, Balatonalmádi, 1936

Jákói villa

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a balatonalmádi Jákóy penzió épülete látható. Az egyemeletes villaépület a múlt század fordulójára jellemző svájci ház építészet stílusjegyeit viseli magán, amely elsősorban a kertvárosi és városkörnyéki villák, fürdőpavilonok, vendéglátó létesítmények, nyaralók formáját határozta meg. Az épületet 1910-ben vette meg Jákóy Géza jószágigazgató, majd az első világháború után átalakították, hogy panzióként működhessen a következő évtizedekben. A 11 szobás panziót, két holdas árnyas kert vette körül, és mindkét vasútállomástól mindössze három percre feküdt. A strandfürdő pedig csak két percnyi sétára volt. A 2010-es évek első felében felújított épület napjainkban is megtekinthető (2017). A dátum a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóhely
tárgy vendéglátóipar
tárgy épület
tárgy panzió
tárgy penzió
tárgy szálláshely
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Kálmán István könyvkereskedő és kiadó
közreműködő Weinstock Ernő, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Veszprém
kiadás/létrehozás helye Balatonalmádi
térbeli vonatkozás Balatonalmádi
térbeli vonatkozás Dr. Lenkei Vilmos utca 6.
térbeli vonatkozás Veszprém megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1936.08.09.
időbeli vonatkozás 1936 augusztus 09
időbeli vonatkozás 1930-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_26_355
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E