Sellő Szálloda - képeslap, Balatonföldvár, 1946

Sellő szálló

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az egykori Sellő szálló épülete látható, a mellette kialakított terasszal. A homlokzaton jól olvasható az éterem felirat, illetve az épület tetején az üdülő felirat. Az állam által árverésen megvásárolt szálló 1938-ban nyitotta meg kapuit. (Eredeti építtetője Fenyő Zoltán szállodás, valuta-bűncselekménybe keveredett az építkezés finanszírozása során.) A második világháború utáni időszakban MDP üdülőként működött. A szálloda épülete 1979-ben lebontásra került és helyette egy hétszintes 316 fő befogadó képességű üdülőt építettek (MSZMP Üdülő), ami ma a Riviéra Park Hotel (2017). A dátum a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy épület
tárgy terasz
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy üdülő
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Dr. Sárai Imre ROTÁCIÓS FÉNYKÉPSOKSZOROSÍTÓ
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, IX. kerület, Angyal utca 7a
térbeli vonatkozás Balatonföldvár
térbeli vonatkozás Somogyi Béla utca 5
térbeli vonatkozás Somogy megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1946.06.26.
időbeli vonatkozás 1946 június 26
időbeli vonatkozás 1940-es évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_33_621
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E