Az ég törvénye (részlet)

Johannes Kepler élete

szöveg

"Ma a mesterséges holdak korában minden iskolás gyerek ismeri a Kepler-törvényeket, de felfedezőjük életéről nem sokat tud. Számunkra, mai technikai eszközeink és tudományos műszereink birtokában, szinte elképzelhetetlen, milyen teljesítmény volt szabad szemmel megállapítani a bolygók járásának pontos törvényeit Mert Keplernek hosszú ideig nem állt más műszer a rendelkezésére, és később is csak a legkezdetlegesebb távcsővel figyelhette az eget. De még a tudományos kutatás nehézségeinél is súlyosabbak voltak azok a viszontagságok, amelyeket az ellenreformáció és a harmincéves háború megrázkódtatásai miatt kellett elviselnie. Mégis ő állapította meg a modern csillagászat három alaptörvényét, amelyek ismerete nélkül a mai űrhajók sem tudnának útjukra indulni. Száva István ennek a zseniális matematikus-csillagásznak az életét mutatja be."

Cím(ek), nyelv
része Nagy emberek élete
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy Életrajz
tárgy Kepler
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Száva István
kiadó Móra Ferenc Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
létrehozás dátuma 1965-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 72 MB
méret 242 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám Sz 39/6644