30 éves a Józsai Díszítőművészeti Szakkör

kép

A jubileumi kiállítás az elmúlt 30 évet reprezentálja. Az utóbbi két évben még nem dolgozták fel a Torockón gyűjtött anyagukat. A mostani kiállításon láthatók majd újonnan készült darabok, és olyanok is, amelyek az alkotók szándéka szerint a jövőt képviselik, alkalmazkodnak korunk ízléséhez, színvilágához. A múlt évben fő témájuk a történeti textil, vagyis az úri hímzés volt. Itt születtek formabontó, hagyományos darabok is. A szakkörbe 6-8 fő jár rendszeresen. Nagyon büszkék arra, hogy többen együtt töltötték a 30 évet, de olyanok is találhatók a soraik között, akik néhány év kihagyás után tértek vissza a csoportba. Nagyon családias a hangulat a körön belül. Közöttünk nincs versengés, nincs kiadott munka, nincs megfelelési kényszer. Talán ez tükröződik vissza a munkákról is. Örömmel, lelkesedéssel tölti el az alkotókat a hagyományteremtő szándék, valamint az, hogy minden évben megmutathatják magukat Józsán. A 30 év alatt országos elismerésekre is szert tettek. A hímzés mellett foglalkoztak még szövéssel, textilfestéssel, makraméval, horgolással, kötéssel, csuhé feldolgozással, gyöngyfűzéssel, üvegfestéssel, gyerekjáték-készítéssel.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=2033
kapcsolat http://www.amka.hu/cikkek/alkotok-kiallitasai/30-eves-a-jozsai-diszitomuveszeti-szakkor.html
kapcsolat http://www.dehir.hu/kultura/jubileumi-kiallitas-a-jozsai-diszitomuveszeti-szakkor-munkaibol/2012/06/04/
kapcsolat http://hajdubihar.blogspot.hu/2012/06/30-eves-jozsai-diszitomuveszeti-szakkor.html#sthash.dvz9te4m.dpbs
kapcsolat http://www.haon.hu/harom-evtizede-alkotnak-a-jozsai-diszito-szakkorosok/2002722
nyelv
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A 30 éves Józsai Díszítőművészeti Szakkör jubileumi kiállítása
felhasználói címke 30 éves Józsai Díszítőművészeti Szakkör, jubileum, kiállítás, Debrecen - Józsa, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző DMK Józsai Közösségi Ház, Józsai Díszítőművészeti Szakkör
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Somogyi Béla, Debrecen város alpolgármestere, Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere, Főnix Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csürdöngölő Csoportja
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
térbeli vonatkozás Debrecen - Józsa
dátum 2012-06-05
létrehozás dátuma 2012-06-05
hivatalos kibocsátás 2014-03-04
időbeli vonatkozás 2012.06.05 - 2012.07.15.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ belső archívum