Pozvakowski zenekar és Erik Sumo Band-koncert

szöveg

Az Erik Sumo Band 2005-ben alakult Tövisházi Ambrus, az egykori Amorf Ördögök zeneszerzője és billentyűs-énekese kezdeményezésében, szerzői lemezének élő előadására. A 60-as, 70-es évek popzenéjéből merítő zenekar több stílust ötvöz: a blues, az elektronika, a barkács-pop, a pszichedelikus rock és világzene elemei egyaránt előfordulnak számaikban. A zenekar legismertebb slágere a My Rocky Mountain, mely a szintén ezt a nevet viselő első albumuk címadó dala. A második album legismertebb slágere a Disco In My Head című dal. A The Trouble Soup című album 2010 februárjában Európa több országában is megjelent. 2010 októberében a zenekarból kilépett Harcsa Veronika. 2011 szeptemberében Császári Gergely csatlakozott a csapathoz. A zenekar 2012 februárjában bejelentette működésének szüneteltetését, majd február 24-én megtartotta búcsúkoncertjét a budapesti Akvárium Klubban. Az Erik Sumo Band egyetlen alkalomra, 2013. december 29-én újra összeáll a klasszikus felállásban, hogy koncertet adjon az A38 Hajón.

A Pozvakowski zenekar megalakulása: 2000. A csapat fő vezérelve a kísérletezés és a hangulati szélsőségek, melyet igyekeznek a koncertek során vizuális elemekkel is megtámogatni. 2002-ben megjelenik első demo lemezük Sinus címmel, közös koncerteket adnak a neves szaxofon virtuózzal, Grencsó Istvánnal és a csapat bővül egy vetítős taggal. Az anyag segítségével 2003 őszén - Trottel Records szárnyai alatt - a zenekarnak sikerül lebonyolítani első Európa turnéját. Tíz napon keresztül játszanak német, holland, belga klubokban és foglaltházakban. 2004 augusztusában a csapat elkészíti második hanganyagát Transistor címmel, majd ismét egy európai körút következik. Ez év végén a Duna Televízió portréfilmet készít Grencsó Istvánról, melyben a Pozvakowski is külön fejezetet kap. 2005 tavaszán ismét egy rövidebb németországi kiruccanás, majd a Mediawave fesztivál történetének eddigi talán legizgalmasabb produkciójának lehetnek részesei. Az underground zenei workshopon együtt alkotnak a New York-i Gutbuckettel. Az évek alatt olyan zenekarok előtt játszanak mint a japán Mono, a brit Guapo, vagy az amerikai underground legenda Jarboe. 2006 áprilisára meghívást kapnak a Szentpétervári SKIF Fesztiválra, és annak moszkvai kisérőrendezvényeire. Ősszel sikeres koncertet adnak a Kultiplexben és a következő év tavaszán az Ultrahang Fesztiválon. 2007 áprilisában Microtron címmel harmadik lemezük jelent meg. 2008 tavaszától a csapat Tigrics személyével egy dj-vel is kibővült. Tagjai: Darvas Ádám - gitár Szombathelyi Sebestyén - basszusgitár Bánáti Zsombor - dob Szeredi Csaba - analóg vetítők 8' 16' Bereznyei Róbert - dj Lemezek: Sinus (2002) Transistor (2004) Microtron (2007)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy koncert
tárgy koncertfotó
Személyek, testületek
közreműködő Darvas Ádám, Bánáti Zsombor, Szombathelyi Sebestyén, Szeredi Csaba, Bereznyei Róbert
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2006-10-07
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ