Galya Nagyszálló, Galyatető, 1939
Galyatetői Nagyszálló
Egy ismeretlen kiadvány része ez a fénykép, mely valószínűleg egy újságcikk vagy hirdetés illusztrációjaként jelent meg. A képen, ahogy azt az alatta lévő felirat is tudatja velünk, az 1939. év májusában, a Mátrában, 930 méter magasan megnyíló Galya-Szálló épülete látható, madártávlatból. Az állami luxusberuházásként megvalósuló hotel, 1937-39 között épült, az állami alkalmazottak üdülőszállójaként. A luxus viszonylagosnak mondható a mai szemmel, hiszen bár a kezdetektől rendelkezett fedett uszodával és a helyiségekben maximálisan elhelyezhető 258 vendégre, 110 fős személyzet jutott, csak 29 szobának volt saját fürdőszobája, a többieknek csak mosdófülke jutott. Tekintve az épület elhelyezkedését, a kiépített infrastruktúráktól való távolságát, a tervezők elsődleges szempontjai között szerepelt a szálloda önellátásának megoldása. Ezt a célt szolgálta a saját áramfejlesztő, a mosoda, a kazánház a nagy méretű tüzelőraktárral, a növényház és ezenfelül körülbelül 20 személyautó és 2 autóbusz részére kialakított garázs, valamint az 1000 köbméteres esővíztároló medence, különféle gépházak és derítőtelep. Szintén a megnyitásától fogva rendelkezett saját orvosi részleggel, röntgent készülékkel és laboratóriummal, valamint fekvőbetegek szállítására alkalmas lifttel. Talán így érhető is, hogy a második világháború után, gyakorlatilag szanatóriumként, illetve SZOT-üdülőként működött. Az 1990-es évek után privatizálták, napjainkban Hunguest Grandhotel Galya néven működik (2017). A dátum, a kép alatti felirat alapján.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | fénykép |
tárgy | kiadványrészlet |
tárgy | illusztráció |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | vendéglátóhely |
tárgy | épület |
tárgy | szálláshely |
tárgy | szálloda |
tárgy | turizmus |
tárgy | MKVM |
tárgy | hirdetés |
tárgy | reklám |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Galyatető |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1939.05. |
időbeli vonatkozás | 1939 május |
időbeli vonatkozás | 1939-es évek vége |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 6 x 10 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_22_959 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_27_b_E |