Az egyetem, amelynek feladatairól a kötet írásaiban szó esik, ma a szerző nevét viseli. Méltán: hiszen nemcsak európai hírű tudós volt, nemcsak a magyar társadalmi élet jelentős alakja, hanem olyan egyetemi tanár is, aki - bár hosszú évtizedekig oktatott a budapesti univerzitáson - sohasem érezte terhes kötelességnek a tanítást, aki minden esztendőben új és új célokkal lépett a katedrára, aki szilárdan hitte, hogy mások eszméit csak az képes magas szinten tolmácsolni, kinek magának is vannak saját eszméi. Ám Eötvösnek látnia kell, a valóság nincsen összhangban magas szintű elveivel: az egyetem látogatottságánál csak a hallgatók tudásszintje alacsonyabb, az oktatók többsége fásult, a szabályzatok, rendtartások elavultak. Eötvös Loránd száz esztendővel ezelőtt meg volt győződve arról, hogy ez a helyzet tovább fenn nem tartható.