Komló Szálloda - képeslap, 1900-as évek

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a gyulai Komló szálló elsőként felépült szárnya látható, a mai Hétvezér utcában. Az 1884-ben épült, akkor még földszintes kávéház és étterem, első bérlője ifj. Huszka János (1838-1896) volt. Emeletessé csupán néhány év elteltével vált, amikor a város egyetlen szállodáját a Koronát végleg bezárták. Így lett a település második szálláshelye. 1908-tól új tulajdonosai vannak, Fischl Jakab és fiai, akik az eredeti épületet északi irányban bővítették ki 1912-ben. A bővítmény a báró Wenckheim Béla utca felőli részen, a ma Béke sugárútnak nevezett oldalon, Mende Valér tervei alapján, szecessziós stílusban készült el (1913). A földszinten, az utcai front teljes hosszában kávéházat és vele, a nagyobb rendezvényekre összenyitható éttermet hoztak létre. Az épület arculatát meghatározó földszinti homlokzat, jellegzetes nagy, félköríves, utcára néző üvegfelületei is ekkor kerültek kialakításra. A szálloda főbejárata az új épületszárny egyik végén, míg a kávéház bejárata mozi felőli részen volt (a Márkus cukrászda mellett). Az eredetileg a sarokra nyíló kávéház bejáratát, valószínűleg ezután falazták be, illetve raktak egy ablakot a helyére. Napjainkban újra ajtó található a sarkon, a Mérges Kobold Pub nevű ír kocsma bejárataként (2017-ben már egy Vodafone szaküzlet áll a kocsma helyén). 1914-ben a Fodor testvérek üzemeltették, az 57 szobás hotelt, melynek földszintjén, természetesen az étterem és kávéház is megtalálható volt. Az étterme városszerte híres volt nagyszerű konyhájáról a 30-as években. Az 1980-as évek közepén csak fogadóként üzemelt. A rendszerváltás utáni években kínai áruház is működött a falai között. Több évtizedes szünet után, 2016 júliusában nyitott meg újra, és napjainkban Komló Hotel Gyula néven működik (2017).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Gyula
térbeli vonatkozás Hétvezér utca
térbeli vonatkozás báró Wenckheim Béla utca
térbeli vonatkozás Békés megye
térbeli vonatkozás Béke sugárút 8.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1908
időbeli vonatkozás 1910
időbeli vonatkozás 1900-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_1149
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E