Nagyvárad c. filmbemutató és beszélgetés

szöveg

A nagyváradi Varadinum Film Alapítvány a Népfőiskolai Társaság és a Népművelők Hajdú-Bihari Egyesületének meghívására 2013. október 18-án Debrecenben, a Belvárosi Közösségi Házban vetítette az Erdély nyugati ablakában című megyejáró dokumentumfilmjét. A közel egy órás film a Pece parti Párizs, Nagyvárad és Bihar megye 57 helyszínére kalauzolta el az érdeklődőket. A film különlegessége, hogy sem Nagyváradról, Bihar megyéről, de még a közeli nagyvárosokról, Aradról, Temesvárról sem készült a közelmúltban olyan film, mely a városok építészeti öröksége mellett kitekintene ezek környékére is és bemutatná a legszebb természeti látványosságokat. Látható volt többek között az első Váradról készült mozgóképsorozat 1940-ből, és eddig még nem ismert szögekből Nagyvárad belvárosa légi felvételek segítségével. Az alkotók, Villányi Zoltán operatőr-rendező vezetésével több mint 90 óra forgatott anyagból válogatták ki a legjobbakat négy évszakon keresztül járva Ady Endre városát.

Oradea Varadinum Film Foundation at the invitation of the People's College Association and the Association of Bihar Népművelők of 2013. October 18, Debrecen , the Downtown Community House aired the documentary county with the western Transylvania window was . The one-hour film on the Paris Pece party , in Oradea and Bihor County location 57 guided the visitors. The film is unique in that no Oradea , Bihor going on , but still close to big cities , from Arad , Timişoara has been made recently a film that is in addition to the architectural heritage of the city to have a look around as well and they would present the most beautiful natural attractions . Was seen among the first Várad made ​​motion picture series from 1940 and you can not yet known angles to the center of Oradea aerial photographs . The authors, led by cinematographer - director Zoltan Villányi were selected for more than 90 hours out of recycled materials through the best four seasons Walking Ady city .

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.dehir.hu/kultura/filmes-seta-nagyvaradon-es-bihar-megyeben/2013/10/15/
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy filmbemutató
felhasználói címke bemutató, Bihar megye, forgatás, Nagyvárad
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ/ ismeretlen
kiadó Debreceni Művelődési Központ
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/ Belvárosi Közösségi Ház
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-10-18
létrehozás dátuma 2013-10-18
hivatalos kibocsátás 2014-03-05
időbeli vonatkozás 2013.10.18.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 184,3 KB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ saját archívuma