Kisfaludy Sándor Összes Regéi
Regék a ' magyar elő-időből
Előszó Különös, és tulajdon móddal érdekli a Régiség a gondolkodó, képzelő, és érző lelket: azért-e, hogy a Régiek valóban nagyobbak, erőssebbek, és lelkessebbek, noha egyszersmind durvábbak, és szílajabbak is voltanak, mintsem a Mostaniak? - azért-e, hogy a mi távol vagyon az embertől, azt a képzelődés mindég szebbnek, jobbnak, és nagyobbnak állíttya? - vagy azért-e, hogy a múlandóság képe, az annyi nemes tehetséggel bíró, halhatatlanságot, és örökkévalóságot szomjúzó emberlelket bús érzeményekkel tölti! - miért? - egyenessen meg nem tudnám mondani; de az bizonyos, hogy a Régiség még a legdurvább embert is érdekleni szokta; s minden embert Hazájának régiségi inkább, mint sem a külföldiek. - Lelkemnek illy megihletése szülte, a földi bajak elől megszökhetett némelly óráimban, e jelenlévő Regéimet a Magyar Előidőből; minekutánna a sok háborúk által öszvezavarodott világnak csatázó, zajos piaczczáról ősi fészkembe, a Természet csendes kebelébe, a mezei élet jóltévő nyúgalmába viszszavonúlván, itt, lakásom romantos körében, millyent sok jeles, és szép tájairól híres országokban jártomban-keltemben is keveset találtam, - minekutánna itt szinte naponként látom a váromladékokat, mellyek minden erre útazónak szemeit, figyelmét, és képzelő erejét magokra vonnyák, és gondolatit s érzeményit természet szerint a hajdani időbe meríttik. A Poézisnak ez a neme még mindég nagy dívatban vagyon minden csínossabb Nemzetnél, ki a Tudományokat, és szép Mesterségeket űzi. Érdekelheti is valóban az illyen költemény, ha jól elsült, az olvasót, ki nyers, és erős Eleji eránt nem idegen; és a Magyart kiváltképpen, a ki Nemzetét, és Hazáját, mint a Franczia, és Ángoly a magáét, szeretni, és becsülni tudgya. S pedig talán van oka a Magyarnak a hajdani Hunniát többre becsülni, mint sem a mostanit? - ámbár hála a Nemzetek Urának! a Magyar még csak most nyerte meg az ő legfőbb kincsét, mellyel Hazánk, midőn a Dicsőség legfőbb ponttyán tündöklött is a Nemzetek sorában, csak bírt is, nem is: értem a magyar nyelvet, mellynek uralkodó, törvényes nyelvnek kell lenni a Hazában, ha csak Hunniának sok elfajúltt fija, és leánya meg nem akar örökönörökké maradni - minden nagy, önnön maga által való, s létét fenntartó Nemzetnek megvetésre méltó, nevetséges majma; - melly szégyentől, gyalázattól, fertelemtől ójj meg minket Népek Nemzetek Istene! Millyenek legyenek Regéim érdemekre nézve, nem tudom. Kívánom, hogy jók, és a czélnak megfelelők legyenek, nem magam, hanem olvasó Hazámfiai kedvekért, kiknek egy két üres órájokat örömest jól tölteném. - De ha csupán csak annyi érdemek van is Regéimnek, hogy más nálamnál tehetősb Tudománykedvellőnek, vagy mívelőnek útat mutat, és kedvet ád, a Poézis ezen nemében tökélletessebbet teremthetni, tehát már nem megvetendő jó szándékom. Regéimnek foglalattya szomorú: azért-e, hogy a Magyar nemzeti természetéből szomorú? azért-e, hogy helyheztetése régen ollyan már, hogy - Hunniának sok súlyos csapásai ólta, mellyek közül csak a Mohácsi veszedelmet említtem, - a Nemzetnek minden örömét, javát, szerencséjét, dicsőségét örök búnak gyászos ködgye fedi? - elég az, hogy a Magyar igen hajlandó a szomorúságra. Sőt még örömét, és vígságát is szomorú és bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a nemzeti magyar táncznak többnyire kesergő melódiája; bizonysága ennek a köznép énekeinek többnyire szomorú nótája. A Magyar felől igazán mondhatni, hogy - sírva tánczol. Verseimnek neme felől azt mondom: a kinek tetszik, tartsa azokat verseknek; a kinek másként tetszik, tartsa azokat másnak, miattam versképpen írtt Prózának. Póp azt mondgya: "Az a Poéta, ki szívemet ezer fájdalomra tudgya bírni; ki velem minden indulatot, mellyet költ, és ír, éreztetni tud; ki engem több mint bűbájos mesterséggel fellobbant, és szivemet irgalommal és ijedelemmel szaggattya; ki engem a földről felkapván, a Levegőn által, valamikor s valahová tetszik, kénnye szerint elragad." S Póp, ugy vélem, jól mondgya. Azt tartom én is Poétának, a ki ezt cselekszi, - akár rithmusokban, akár görög vagy római lábokon járó versekben, sőt ha csak Prózában is. - Kár azért külömbféle versnemmel élő íróinknak egymás ellen, egymást gúnyolva kikelniek, - egymás lábát, módgyát, öltözetét rágalmazniok, holott az isteni Poézis szárnyain repülniek kellene! - A szép, nagy, elmés gondolatok; a szép, mélly, magokkal ragadó érzemények; az eleven képzeletek; bájoló rajzolatok; - s ezek a legszebb, legalkalmatossabb, leghathatóssabb szavakkal kifejezve, teszik itéletem szerint a Poétát; - valaminthogy a Prózodiának legszorossabb szabásai szerint készűltt Hexameter, vagy akármelly más vers, ugy szintén a bár százszor öszveharangozó Cadentia is, az előbb mondott tulajdonságok nélkül szűkölködvén, - csak sorba rakott száraz szó, hideg, lelketlen vers maradhat. Oszszián mindég nagy Poéta marad, az ő gyalulatlan Czelta nyelvében, Dénis fennyen járó Hexametereiben, és Bacsányinak fellengező, magas hangú Prózájában; s ott legnagyobb, a hol gondolati, s érzeményi leghatalmassabban érdeklik a lelket, és szívet. Himfymet is e szerint kívánnám megitéltetni azon kevesektől, kik Litterátori munkájik által nem önnön híreket, neveket, hanem a Tudományoknak, és szép Mesterségeknek terjedéseket, és virágzásokat, következésképpen a Nemzetnek szerencséjét, és dicsőségét keresik, és szép elmebéli tehetségeik által meg is szerzik; - azon kevesektől, kik a való Szépet, Jót, Nagyot, Helyesset, Igazat megismerik, következésképpen részre nem hajló itélletek nyomós, és tiszteletre méltó; - azon kevesektől, kiknek örök hálákkal tartozik a Magyar Nemzet azért, hogy a többi csinossabb Nemzetek szép példája szerint, ő is már szerte járhat Parnaszszus úttyain Szittya nyelvével, melly egyformán alkalmatos a szélvészszel ordíttani; a fergeteggel dörögni, csattogni; a sassal fellengezni; a gerliczével nyögni; a fülemilével zengedezni; - azon kevesektől, kiknek örök hála légyen egész Nemzetemtől! mert ha ők nem voltak, és a Magyarokat nyelveknél fogva nem tartották volna, tehát a már magából s mindenéből kivásott, s a Földről már tűnésének indúltt Magyar Nemzet egy század múlva talán már csak hajdani nevéről, és tetteiről fogna ismeretes lenni, nem csak a Világon, hanem - önnön Hazájában is. - Sümegen, Szala-Vármegyében 1807. Kisfaludi Kisfaludy Sándor
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | magyar irodalom XIX.sz. |
tárgy | szépirodalom |
tárgy | epika |
tárgy | népköltészet |
tárgy | elbeszélő költemény |
tartalomjegyzék | CÍMLAP
Kisfaludy Sándor
Regék a magyar elő-időből
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Csobánc
Tátika
Somló teljes tartalomjegyzék |
célközönség | általános |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Kisfaludy Sándor |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Sümeg |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 264 p. |
méret | 10x 16 cm |
formátum | |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Kisfaludy Sándor Emlékház |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Kisfaludy Sándor Emlékház |
leltári szám/regisztrációs szám | H-247/92 |