A magyar dráma halhatatlan megalapítója nemcsak korai halála miatt - csak 42 éves volt, mikor elhúnyt - nem fejthette ki teljesen fényes tehetségét; nagy része volt ebben természetének, jellemének és a korviszonyoknak is. Kisfaludy Károly bohéme-természet volt: könnyű vérű és szenvedélyes, ingatag és heves, de egyúttal nagy tehetségű, jószívű, szeretetre méltó. Sokszor változtatta életpályáját, kevés kitartást tanúsított, könnyű vérrel élte napjait és irta műveit. Tizenhat évvel idősebb bátyja, Sándor, a "Himfy" költője, Károly halála után 1833. április 28. terjedelmes levélben világosítja föl Toldy Ferenczet szerencsétlen öcscsének természetéről. A közlött jellemvonások helyes fölfogásról és méltányos ítéletről tanúskodnak. Károly jellemének fővonása (Sándor nézete szerint is), hogy a jelen pillanat embere volt. Károly annyira játéka volt a jelen időnek, jelen érzésnek, jelen gondolatnak, írja Sándor, ahogy mindenkor csak ezek által hajtatott, minden figyelem nélkül a jövőre, mindenekben, a mi értékét illette.