Buday György

szöveg
minősített tartalom

Autográf levél, keltezett; A hat oldalas levél első két oldalán a Gyomaival kapcsolatos benyomásait osztja meg Buday Györggyel. Megjegyzi, hogy szerinte "túl emigráns", bár a többi baloldali magyar emigránsnál többre becsüli és hálás neki, amiért próbál összeköttetéseket szerezni számára. ""Minden mozgalomnak megvannak a vulgárjelenségei, igen, csak az a szomorú, hogy a külföldi magyarok ezt a szerepet töltik be, ami érthető is, hiszen én itt kezdem ép határozottan látni, hogy egészséges baloldal csak annak a talajnak ismeretéből, szeretetéből nőhet ki, melyért dolgozni akar, csak abban a társadalomban, sőt annak a társadalomnak legmagasabb kulturáját magába olvasztva, sőt az sem baj talán, ha hibáit is átélte volt." "Paris most Puskin halálának 100 éves évfordulóját ünnepli. [...] Mindezt azonban azért írom, mert tavaly elkéstünk a Victor Hugo dologgal, most pedig még korán van s nem ártana világhírednek, akár angol, akár francia, akár orosz relációban, ha csinálnál néhány illusztrációt róla. Legszebb volna egy Anyegin Eugen kiadás, melyet a derék Bérczy Károly magyarra oly szépen lefordított s melyet Te is nyilván ismersz." "A Szép Szó felkért főmunkatársnak, miután egy levelükre nem válaszoltam. Havonkint kritikák, illetve párisi levelek, kéthavonkint esszé. Fejtő azt írja, hogy a lap megerősödött, ezt máshol is halottam." "A parasztmesékből tanítványaimmal olvastatok. Még nem tettem le minden reményről s most beszéltem egy francia folkloristával, aki esetleg egy Magyar néprajz c. leíró könyvet kiadna. Gyulának még nem írtam meg, úgyis sok bajom lesz megértetni vele, hogy a franciák egy anyagismertető színes riportot, nem funkcionális, globális és nem tudom milyen módszeres hegeli elmefuttatást várnak."

Dezső Baróti's autograph letter to György Buday.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Baróti Dezső levele Buday Györgyhöz
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Párizs
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás 1937.01.23.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21cm x 27cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 96.29.8.