Buday György

szöveg
minősített tartalom

Fekete tollal és ceruzával írt autográf levél utóirattal, keltezetlen; "Én dolgozom erősen a Tragédián. Még nem tudom, milyen lesz. Ferinek is, hogy mennyit sikerül majd átvinni a valóságba az elképzelésekből." "Fricsay zenéje igen kellemes meglepetés. Egyáltalán, az egész emberke az. Vérbeli és tehetséges zenész. Még fiatal és vad és kicsit elrontotta, hogy oly könnyen megy neki minden." "A János vitézzel rettentően kínlódom és Sziklaival is persze. György, az igazán szörnyű figura. Nem csak tanulatlan hülye, de minden szava "blamage", és elbizakodott is ismeretlen okoknál fogva." "Ortutayval beszéltem Pesten. Ő úgy látom tud és akar nekem segíteni. Ránky György nevű, állítólag tehetséges fiatal zeneszerző muzsikus magától ajánlkozott együtt dolgozásra." "Szentpálék nem tudnak táncolni! Az a szerencse, hogy a szabadtér táncilag egészen mást követel, mint a színház. És ez inkább megoldható technikai tudás nélkül, főleg térbeli kompozíciókkal."

Lilla Bauer's autograph letter to György Buday, written in black ink and pencil.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Bauer Lilla levele Buday Györgyhöz
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szeged
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás nincs adat
Jellemzők
hordozó papír
méret 33,5cm x 41,7cm, 1 f
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2004.88.78.