Nagy magyarok élete

Attila;Árpád;Szent István;Szent László;Könyves Kálmán;IV. Béla

Levente Könyvtár

Második kiadás

szöveg
minősített tartalom

Az olvasónak. "E könyvemet elsősorban hazám ifjúságának szántam,de hiszem,hogy kedves olvasmánya lesz ez a nagyközönségnek is. Irás közben különös gondom volt arra,hogy a népiskolai műveltségű ember is minden sorát megértse annak,amit írok, s élvezettel és haszonnal olvassa a nagyobb műveltségű ember is.Talán sok ember neve fog hiányozni e könyvből ,akiket nagynak képzel az olvasó,de bizonyára kevés olyan,aki hazájának,nemzetének,az egész emberiségnek tett szolgálataival,példaszerű,elmét és szívet termékenyítő élete folyásával,cselekedeteivel valóban kiérdemelte a nagy magyar nevet.A lángész, a nagy tehetség egymagában nem állítható példaképül az ifjúság elé. Aki Istentől nyert tehetségét nem használta hazájának,embertársainak javára;akinek cselekedetei nyomán romlás,pusztulás fakadt;akinek élete folyása a közerkölcsöket megmételyezé,-e könyvben helyet nem találhat. Ebben a könyvben a nagyság legfőbb mértéke a belső,lelki érték. Aki embernek igazi ember; hazafinak igazi hazafi volt? aki tudott hevülni nemes eszményekért; igaz lélekkel,ereje tehetsége legjavával haladt a legfőbb cél felé, amely nem lehet más,mint e hazának üdve,boldogsága;aki e hazáért élt ,dolgozott,nagyokat cselekedett szóval,tollal,karddal,vésővel,ecsetetl,s ha világi hatalom volt kezében,e hatalommal a nép javát munkálta mindig:hely illeti a nagy magyarok Pantheonjában. Ám e nagyok életének rajzában a szerényebb tehetségű,kisebb munkakörben dolgozó hazafiak nagy seregével is találkozik az olvasó,azokkal,akik a maguk tehetségének mértéke szerint becsületes lélekkel munkáltak a haza üdvén. Nemde ,illő,hogy nevük,emlékük a nagyok,a legnagyobbaké mellett,a jelen s a jövendő nemzedékek lelkében megmaradjon? Nemesen élni,okosan cselekedni s ha kell,bátran meghalni a hazáért:erre tanít a nagy magyarok élete.Dicséret, dicsőség Istennek,ki megsegélt engem,hogy átadhattam hazám ifjúságának a magyar ezeréves meseköltését;megirhattam hazám történetét,mostan pedig e haza nagyjainak életét. Ünnepi érzéssel bocsátom útjára könyvemet: fogadjátok szeretettel,olvassátok figyelemmel. Budapesten,1905. november havában. Benedek Elek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar irodalom
tárgy magyar történelem,középkor
tárgy művelődéstörténet
tárgy történelmi személyek
tárgy életrajzok
tárgy illusztráció
tárgy hadtörténelem
tárgy antik könyvek XX. sz.
célközönség ismeretterjesztő
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Benedek Elek
kiadó Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.T.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest,1914.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
méret 152 p.
méret 14 x 20 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám S.M. R-2012/62