Utazás a Balaton körül

Eötvös Károly Munkái II. Második kötet. Ötödik kiadás

szöveg
minősített tartalom

Az ​"Utazás a Balaton körül" nem egyszerűen csak egy regény. Nem is az. Anekdotagyűjtemény, történelemkönyv, útikönyv is egyben. Olvasása olyan, mintha egy kedves, bőbeszédű, sokat látott öreg barátunkat hallgatnánk hajnalba nyúló borozgatás közben a lugas vagy borospince asztalánál. Az öt XIX. századi utazó balatoni élményei köré font történetekben egyaránt megelevenednek történelmi alakok – Széchenyi István, Ranolder János püspök, Kisfaludy Sándor, Sobri Jóska – és egyszerű parasztemberek, borosgazdák, halászok. Megtudhatjuk, miért párbajozott a tihanyi várkapitány a jégen, tanúi lehetünk a balatoni csúcstalálkozónak Jellasiccsal, a beavatottjai számtalan más történelmi esemény háttértörténetének. Megismerhetjük az első balatonfüredi kőszínház létrehozását, a korabeli vendégszeretetet, az akkor még csak az ide érkező vendégek által élvezett fürdőéletet, a borospincék világát, a gyönyörű tájat, a gőzhajózás megindításának nem ismert körülményeit, és azt is, miféle jelentősége volt valaha a balatonalmádi Határ csárda mestergerendájának. A könyv régi kedvenc, többszöri idézet-források, felolvasások tárgya. Bár a XX. század elején igen sikeres és népszerű volt, igen sokszor kiadták, napjainkban kevésbé ismert. Veszprémi-balatoni lelkű emberként meggyőződésem, hogy az „Utazás a Balaton körül” jóízű történeteivel, anekdotáival, bölcsességeivel, hagyományokból merítő leírásaival méltán tarthat számot országos érdeklődésre, és minden, a Balatont kedvelő ember kötelező, de legalábbis ajánlott olvasmánya kellene, hogy legyen. Az általa nyújtott élménnyel az ismert helyek múltja olyan, melegséget sugárzó emlékekkel egészül ki, melyek mindannyiunk életét teljesebbé teszik.Részlet a könyvből: KÉSZÜLÜNK AZ UTAZÁSRA. Nem szeretem kerülgetni a kérdést. Egyenesen neki a dolog közepének: ez a természetem. Most mégis más kép cselekszem. Előre tájékoztatnom kell az olvasót; miről lesz szó. Az utazás, a melyet leírok, ezelőtt huszonöt esztendővel történt. Az utazók hírneves emberek. Négyen voltak s mind a négy erdélyi ember. Salamon Ferencz az egyik. Gyulai Pál úr a másik. Szilágyi Sándor a harmadik. Nagy Miklós a negyedik. Volt még ötödik és hatodik is. Szentirmay József volt az ötödik és én magam voltam a hatodik...

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar irodalom
tárgy szépirodalom
tárgy novella - anekdotagyűjtemény
tárgy Balaton és környéke
tárgy néprajz
tárgy honismeret
tárgy útleírás
tartalomjegyzék
II. kötet A remetebarlang lakója 1 A Kettős Évangyélista Kiteszik a zsöllérségből Még egyszer megnézi házát, szőlőjét s aztán beadja a kulcsot A remete-barlangban A Ferkó gyerek és kutyája A holt asszony fejkötője és gyüszüje A zsöllér és a király együtt prolanak A tihanyi barátok 16 I. Endre király Miök van a tihanyi barátoknak? Kocsi Sebestyén Gűábor követ és Bresztyenszky apátur Mit csinál a barát a szobalánynyal? Miért kell bohócz a zárdában, Mi a nevetés? Állitsatok nevető kórházakat A remete és a szentágli nemes Szent Gellért püspök Utazik a püspök A nyéki láyn dalolgat A püspök és a barát nem tudnak aludni A bölcs tanulság A tihanyi erősség 42 A királysirok Nem jól temetik a királyokat A nemzet utolsó menedéke A bölcs Piusz barát s a még bölcsebb főaptáur Pisky uram és Ibrahimaga A bajvivás és a becsület Ibrahim aga három felesége egyszerre szül Az aga levelet ir A bajvivás mégsi megtörténik Honnan ered a káromkodás? Balaton-Földvártól Badacsony hegyéig 62 Milyen felekezethez tartozik a hullám és a napsugár, A kis kapitány Salamon Ferencz dévajkodik, Gyulai Pál ur megijed Szentirmay a aprton vár Negyvenöt év előtt 70 A szent-mihályhegyi remete a költészetben és av alóságban Bodor Jancsi története A Csiri, a Biri és a Csiribiri A magyar népmese A világ legszebb vidéke 81 A Lesencze völgye Szent-György hegye Szigliget pusztulása Deák Ferencz az ifju női test szépségéről A csárdák és azok látogatói A kutyafarki korcsmáros nem ád enni Éjjeli tanyánk a mező Répa Rozi története 95 Répa Rozi menekül Sobri Jóskával találkozik Répa Rozit megbecsülik az emberek sobri szerelme Egyszer csak elmarad Sobri örökre Répa Rozi elbujdosik A tudósok, nagy urak, együgyüek és szegények szerelme Sobri Jóska fája Szentirmay József 111 Branyiszkó ostroma Az orosz ágyugolyó Flórenczben A mogorva kapitány és vidám felesége Az olasz hazafiak Szentirmay nem szerette a péntz Tuli és a királyasszony Amagyar bor Miként kezdődik Himfy szerelme 127 A költő hajléka és jövendőmondása Kisfaludy Sándor látni szeretné Szegedy Rózát Keresi mindenfelé Akét angol lord A testőr megmenti a nemzeti becsületet A Kisfaludyak régi nagy hire ujra feltámad Szegedy Róza szeret 139 A hosszúfalus találkozó A badacsonyi szüret Ki az öreg Pityók? Az öreg Pityók megjött A deli testőr is megjött A költő és a lány egymásra néznek Viganó és Medina A ballet Az igazi magyar táncz Szegedy Róza táncza Egy kocsin ülnek Szigliget romjain Egyszerre támad a két szerelem Az elválás 163 Szép volt-e Szegedy Róza? Visszaemlékezés Gógánfára A költő vad szenvedélye A szűznek szent haragja Ki volt a hibás? Az igaz szerelem féltékeny A rágalmazók Az ifju lelkének kinjai A szilaj vidámság Zokog most már az a büszke lány is Badacsony tetején 184 Magyar ember nem fürdik Az ősnémaság A vaskapu A pipa lélektana Aszapora beszéd és az ékesszólás A tüzokádó A mulandóság A Harangozó Börcz A rosz testvér és a jó testvér története Gyulai Pál ur 201 Gyulai Pál ur termete milyen magas? Deák Ferencz czime Deák levelei Vörösmartyhoz Guylai Pál ur nem akar mozdulni a vadkörtefa alól De azért mégis csak felugrik Tóth Kálmán Gyulai Pál urról Gyulai Pál ur költészete Nem ismeri a szenvedélyt A rosz vers Mit beszél a szemek tüze? Csobáncz vára 225 Gyulai Pál ur és Salamon Ferencz megismerik a gyula-keszi embert A pincze és a boros hordó Az ősi vendéglátás A vár omladékai Gyulaffy László 235 Zrinyi Miklós izenete Eb lesz hive a hitszegő kriálynak Gyulaffy vendégei Tor-e vagy lakoma? Gyulaffy elbujdosik Az öreg jobbágy tanusága A Gyulaffy-lányok virágos kertje 245 Csobánczvár ostroma Megvédik a labancz ellen Elmult már midnen, de a virág most is nyilik A paraszt esze 249 Farkas Jószef kire adja szavazatát A divatos alkotmány A pártok és az elvek A jó öreg korcsmáros 255 Mojzeruram A czinkotai iczcze és a pöcsétes üveg Mégis bunda a bunda Sümeghre értünk Egy koszos malacz A költő életéből 264 A költő lakása A szőlőhegyi ereklyék A badacsonyi ürmös és a nádorispán Kend az Alvinczy? Eszébe jut az orleánsi szűz és a ménszamár Szent Spiridion pórul járt A 12 paplan és 12 pendely története A halott haza jön a temetőből A lakatlan palota 282 Szent Kristóf térdekalácsa A lakatlan palota rideg A félszemü kulcsárné és vén macskája Az öreg "Pál bácsi" A mult századok irásai és köynvei Az öreg hajdu A munkáskérdés titkai Vége van, de még sincs vége a könyvnek
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Eötvös Károly
kiadó Révai Testvérek Irodalmi Intézet R.-T.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest,1908.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
hordozó papír
méret 299 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám M-H-92-70