Royal Szálloda - képeslap, Kecskemét, 1905

Dunszt és Pintér szállodája

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, két kisebb fotón, a kecskeméti Royal szálló utcai frontja és kerthelyisége látható. 1898-ban vette bérbe Knirsch Károly szállodás. 1914-ben már Danst és Pintér voltak a tulajdonosai, a 40 szobás, földszintjén külön bejárattal rendelkező kávéházzal és étteremmel rendelkező szállónak. Szintén a saroképület aljában működött egy nagy sörcsarnok is. Egy másik 1924-es címtárban is az ő nevük szerepel némi átírással: Dunszt József és Pintér Lipót Pál. Illetve Dunszt özvegyének neve is olvasható, ami azt sejteti, hogy ekkor hunyhatott el az egyik társtulajdonos. Később tiszti klubként működött, még a rendszerváltás utáni években is, utoljára HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Kecskeméti Klubja (Tiszti Klub) néven. Napjainkban a Club Caribe működik a helyén (2017). A dátum, a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy kávéház
tárgy kerthelyiség
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kecskemét
térbeli vonatkozás Lechner Ödön utca 3-5.
térbeli vonatkozás Kisfaludy utca 1.
térbeli vonatkozás Bács-Kiskun megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1905.11.04.
időbeli vonatkozás 1905 november 04
időbeli vonatkozás 1900-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_33_532
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E