Társasági Szálloda, Kakasszék, 1943

Kakasszéki Gyógyfürdő

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a Kakasszéki-tó strandfürdője körül kialakított üdülőövezet egyik szállodája látható, a Társasági. A gyógyfürdő az egykori vásárhelyi pusztán, Hódmezővásárhely és Orosháza között fekszik. A Gyopáros felé elnyúló tórendszer egyik partszakaszának kijelölésével jött létre, a Júlia nevet kapó partfürdő (fövenyfürdő) 1922-ben. A fürdő üzemeltetésére és a szükséges infrastruktúra kialakítására helybeli lakosokból álló részvénytársaságot hoztak létre. A vállalat „Kakasszéki Júlia Gyógyfürdő Rt.” néven kezdte meg működését, és többek között szálláshelyek építésével igyekeztek fellendíteni az üdülőforgalmat. A helyi adottságok gyógyászati hasznosítására 1932-ben egészségügyi ellátást nyújtó szanatóriumot alapítottak, amely a mai napig működik (Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Kakasszéki Gyógyintézet). A Kakasszéki-tó vizének és iszapjának gyógyhatását a környék lakossága már régóta ismerte és használta, ennek ellenére csak 1980-ban nyilvánították gyógyvízzé. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy gyógyturizmus
tárgy gyógyfürdő
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kakasszék
térbeli vonatkozás Székkutas
térbeli vonatkozás Kutaspuszta
térbeli vonatkozás Vásárhely-Kutas
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Csongrád megye
térbeli vonatkozás Békés vármegye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1943
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_30_435
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E