Sóstófürdői Szálloda - képeslap, Kiskunhalas, 1900-as évek eleje

kép
minősített tartalom

A színezett képen, a Sóstó-fürdő szállodája látható Kiskunhalason. A sóstói vendéglő (mostani nevén Sóstói Csárda) a 19. század elején épült klasszicista stílusban. Maga a tó gyógyászati, turisztikai célokra való felhasználása szintén ettől az időszaktól datálható, a környékbeliek a jó idő beköszöntével a közeli Sóstó partján kerestek felüdülést. 1903-ban Kolozsváry Kiss Sándor vásárolta meg a hozzátartozó földekkel együtt. Céljai között szerepelt egy új vendégszálló építése. Mindenesetre egy 1911-es újságcikkben már egy több szobával rendelkező szállóról ír a fürdőidény kezdete kapcsán. A strandfürdő évtizedekként változó fejlődését, végül a második világháborút követő államosítás pecsételte meg. Később a Népkertnek vagy Natkai-szigetnek nevezett területen épült fel a strand 1958-ban, amely kezdetben idényjelleggel, majd a meleg-vizes medence 1972-es lefedése után egész évben várta a fürdővendégeket.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy gyógyszálló
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó özv. Pressburger Ferencné papír- és könyvkereskedése
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Kiskunhalas
térbeli vonatkozás Kiskunhalas
térbeli vonatkozás Sóstófürdő
térbeli vonatkozás Bács-Kiskun megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_19_353
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E