Bozsik Yvette társulat: Varázscirkusz

Varázscirkusz 2

audiovizuális anyag

Az előadást Mozart A varázsfuvola című operája, illetve a 2006 őszén - szintén a Művészetek Palotájába készült - Varázsfuvola című táncelőadás tapasztalatai ihlették. Az a Varázsfuvola-változat, bár rengeteg benne a játékosság, elsősorban felnőtteknek szól - az életről, a halálról, a szerelemről, a jó és a rossz küzdelméről. Követi ugyan a Mozart-opera cselekményét, de a pontos történetmesélésnél fontosabb szempont lett benne az opera hangulati és gondolatvilágának közvetítése a tánc nyelvén. A Varázscirkusz című előadás gyerekeknek készült. Itt a szereplők egy vándorcirkusz tagjai: az Éj királynője állatszelidítő, Tamino légtornász, Papageno bohóc, Papagena kötéltáncosnő, akiknek Sarastro palotájában kell fellépniük. Ritkán adódik olyan alkalom egy tánctársulat életében, hogy újragondolhatnak, átfogalmazhatnak egy már meglévő előadást úgy, hogy a közönség egy más rétege, a gyerekek is értsék a megszokottól eltérő színházi nyelven elmesélt Mozart-opera történetét és lényegét. A Nemzeti Táncszínház és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciója. A Nemzeti Táncszínház és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciója. Koreográfus: Bozsik Yvette Tánc: Sarastro, bűvész - Kalmár Attila Tamino, légtornász - Gombai Szabolcs Az éj királynője, állatidomár - Lisztóczky Hajnalka Pamina, légtornásznő - Szent-Iványi Kinga Első hölgy, műlovarnő - Balkányi Kitty Második hölgy, műlovarnő - Fülöp Tímea Harmadik hölgy, műlovarnő - Samantha Kettle Papageno, bohóc - Vati Tamás Papagena, kötéltáncos - Góbi Rita Első fiú, akrobata - Kopeczny Katalin Második fiú, akrobata - Hasznos Dóra Harmadik fiú, akrobata - Nemes Zsófia Monostatos, késdobáló - Vislóczky Szabolcs Porondmesterek - Csere Zoltán, Vida G Díszlet: Khell Zsolt Jelmez: Berzsenyi Krisztina Fény: Pető József Dramaturg: Török Tamara Koreográfus-asszisztens: Vati Tamás

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Előadás részlet
Személyek, testületek
közreműködő Színház TV
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nemzeti Táncszínház
dátum 2007-02-21
időbeli vonatkozás 2007.02.21.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.tv
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés