Nemzeti Szálloda - képeslap, Kunhegyes, 1909

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a kunhegyesi Nemzeti szálló földszintes saroképülete látható. 1914-ben Onódi Sándor volt a tulajdonosa a hét szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelnek. Még egy 1924-es címtárban is az ő neve szerepel (Onódy Sándor). Az épület állaga 1930-as évek végére olyannyira leromlott, hogy a városban állomásozó Tóry Kálmán alezredes volt kénytelen helyre hozatni - a benne lévő mozival egyetemben - , hogy a településre látogató Horthy Miklós kormányzót méltóképpen fogadhassák. Bár az épület homlokzata jelentősen változott, az épület mégis felismerhető. Napjainkban a Mozi Market nevű kiskereskedelmi bolt található (2017). A korábban az épületben működő mozira már csak a homlokzaton olvasható felirat emlékeztet. Szintén itt üzemelt még a 2010-es évek elején, a Lagúna étterem és a Belami Disco Center. A dátum a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó W.L.
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kunhegyes
térbeli vonatkozás Szabadság tér 11.
térbeli vonatkozás Jász-Nagykun-Szolnok megye
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos utca
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1909.08.11.
időbeli vonatkozás 1909 augusztus 11
időbeli vonatkozás 1900-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_16_191
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E