Vadászkürt szálloda

kép
minősített tartalom

Az Erdélyből származó Kovásznai Kovács Mózes 1815-ben Pollack Mihálynak adott megbízást, hogy a jó fekvésű belvárosi telkére elkészítse egy épület terveit. A házat felépülése napjától "Vadászkürt"-nek nevezték. A kapu fölé kis vadászkürtöt függesztettek. Vendégfogadó céljaira épült. Ezekben az évtizedekben sok nevezetes lakója volt a Vadászkürtnek: Vörösmarty Mihály, Johann Strauss, báró Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Petőfi Sándor. A kiegyezést követő években a szálló tulajdonosa Kammer Ernő. Pest egyik legkeresettebb és legdrágább helyeinek egyike volt. Az előkelőbb utazók szívesen látogatták, de a hazai idősebb arisztokraták és a vidéki földbirtokos nemesek is. Szökőkúttal, pálmákkal, kandeláberekkel díszített udvarán rendszeresen vacsoráztak a kor neves politikusai. 1945-ben telitalálatot kapott és annyira kiégett, hogy le kellett bontani az épületet. A helyén 1987-ben készült el a parkolóház, ahol lakások is vannak, monolit vasbeton vázszerkezettel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Türr István utca 5.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_20747_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_O-ZS