Városi Nagy Szálloda kávéháza, Léva, 1930-as évek

Városi kávéház

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a felvidéki Léva városának, Városi szállodájának azonos nevű kávéházának belső részlete látszik. A földszinti terem közepét márványlapos asztalok és hajlított fabútorzat uralja, a hátsófalon elhelyezett nagy méretű, osztott tükör kétszeresére növeli rendelkezésreálló a teret. Balra, az utcára néző ablakok mellett, illetve a faburkolattal borított tartóoszlopok mellett fél-boxok láthatóak, kárpitozott padokkal. Maga az épület 1910-ben, szecessziós stílusban épült a korábbi, leégett Oroszlán fogadó helyére, első bérlője Fertikó József volt, 1922 és 1941 között a szálloda bérlője Ján Denk (Denk János) lett. Az 1930-as évek végén, az épület homlokzatán, az est leszálltával már neonreklámok hirdették "MESTSKÝ HOTEL DENK"-et és az "APOLLO VÁROSI SZÁLODA" mozit. Napjainkban is szállodaként működik, Hotel Lev néven (2017).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy enteriőr
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Léva
térbeli vonatkozás Teleky utca
térbeli vonatkozás Csehszlovákia
térbeli vonatkozás Szlovákia
térbeli vonatkozás Československej armády
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_30_681
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E