Vadászkürt szálloda

kép
minősített tartalom

Az Erdélyből bevándorolt Kovásznai Kovács Mózes 1815-ben Pollack Mihálynak adott megbízást, hogy a jó fekvésű belvárosi telkére elkészítse egy épület terveit. A házat felépülése napjától "Vadászkürt"-nek nevezték. A kapu fölé kis vadászkürtöt függesztettek. Vendégfogadó céljaira épült. Ezekben az évtizedekben sok történelmi személyiség is lakója volt a Vadászkürtnek: Vörösmarty Mihály, Johann Strauss, báró Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Petőfi Sándor. A kiegyezést követő években a szálló tulajdonosa Kammer Ernő. Pest egyik legkeresettebb és legdrágább helyeinek egyike volt, kiváló konyhája miatt is. Az utazók szívesen látogatták, de a hazai arisztokraták és a vidéki földbirtokos nemesek is. Szökőkúttal, pálmákkal, kandeláberekkel díszített udvarán rendszeresen étkeztek a kor neves politikusai. Ekkor a Vadászkürt szálloda tulajdonosa Kommer Ferenc volt. Az épület 1945-ben telitalálatot kapott és leégett. Ezért teljesen le kellett bontani. A helyén 1987-ben készült el a monolit vasbeton vázszerkezetű többemeletes parkolóház, ahol lakások is vannak. Az 1930-as évekbeli színes grafikus képeslapon a szálloda utca frontján autók állnak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
Személyek, testületek
kiadó Frobenius A.G. Leopoldshöhe i. B.
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Türr István utca 5.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1934
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21309
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_O-ZS