Fehér Kereszt Fogadó

kép
minősített tartalom

Az egykori Fehér Kereszt Fogadó Budapest I. kerületében a Batthyány téren látható. Régi, rokokó homlokzatú, a többinél alacsonyabb épület. A XVIII. században a környékről indultak Bécsbe a gyorskocsik. Falk Pál itt nyitotta meg 1730 körül a mai épület elődjében fogadóját. Az telken álló épület helyére fia, Falk Ferenc építtette a ma is látható házat, amelynek egyik szárnya a Batthyány térre, hátsó, több emeletes része a Gyorskocsi utcára nyílik. A fogadó a Fehér Kereszt nevet kapta. II. József császár két alkalommal járt a fogadóban. A mai is álló ismert épület a történelem során sok viszontagságnak volt kitéve, két nagy árvíz is elöntötte. A II. világháborúban súlyosan megrongálódott. Az egyre romosabb műemlék több kisebb-nagyobb rekonstrukción, restauráláson esett át. Az épület szomszédságában van a Batthyány-téri vásárcsarnok és számos étterem, cukrászda és fagylaltozó. A képen balra látható a Batthyány téri vásárcsarnok, balra Fehér Kereszt fogadó. A teret akkor Bomba térnek hívták.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy fogadó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest I. kerület Batthyány tér 1.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1800-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_32139
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_O-ZS