Korona Szálloda, Mezőkövesd, 1930-as évek

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, Mezőkövesd részletei láthatóak, három kisebb fotón. A katolikus templom, a gimnázium és az egykori Korona szálló. 1914-ben Kovács Sándor vezette a 8 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Később a szokások változását követve borozó és sörcsarnok váltotta a kávézót. A kaputól jobbra "Szent József nyomdája" működött. A hajdani szálló épületében, az 1950-es évektől szinte napjainkig Matyó Népművészeti Szövetkezet központjaként működött. 2005 óta a Matyó Múzeum található és látogatható a felújított épületben (2017). A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy templom
tárgy iskola
tárgy intézmény
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Mezőkövesd
térbeli vonatkozás Szent László tér 8.
térbeli vonatkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megyye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_22_499
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_H_Ö