Buday György

szöveg
minősített tartalom

Gépelt levél autográf aláírással, keltezett; “Afelől pedig, hogy miképpen viszonozza, ne legyen semmi gondja. papirost úgyis csak másra nem használható kis maradékot tudok adni hozzá, mert más nincsen s nekünk az csak haszon és öröm, ha ilyesmivel foglalkozhatunk, mert minden kísérlet érdekel bennünket. Valamikor, amikor még a báli meghívóink készültek és kiadtuk a nagy mintakönyvünket, egy boldogabb világban, az egész év folyamán készültek kényesebb munkák, tehát az egész üzem folytonosan trainingben volt. Most olyan ritkán adódik jobbfajta feladat, hogy abból csak a főgépmesternek jut, a többiek nem is eléggé tehetségesek, de nem is eléggé ambiciózusak nemesebb munkához, s fontos nekünk, hogy legyen alkalom különféle dolgok gyakorlására.”

Imre Kner's typewritten letter to György Buday, on the letterhead of 'Kner Printery' with signature dated in Gyoma in June 1936.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Kner Imre levele Buday Györgyhöz
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Gyoma
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás 1936.06.02.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21,2cm x 29,7cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2002.38.76.