Gerbeaud Cukrászda

kép
minősített tartalom

A Gerbeaud-ház Budapesten, az V. kerületi Vörösmarty tér 7-9. alatti épület. A budapesti Vörösmarty tér az V. kerületben, a Váci utca, a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca találkozásánál, a Pesti Vigadó mögött elhelyezkedő patinás közterület, a város egyik leghíresebb tere. Többször hívták Gizella térnek, 1926-ban kapta meg a mai Vörösmarty tér nevet. Négyemeletes, több belsőudvaros, szecessziós-későeklektikus épület-pár, amely 1858-ban épült. Az építtető Eisele Antal szabómester és Lánczy Leó, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetője volt. A tervező és építő pedig Gottgeb Antal építőmester és Pest város építőmestere, Hild József. A századforduló hangulatát őrző mai Gerbeaud Ház több egységre oszlik, a cukrászdán kívül étterem, sörház, és több rendezvényterem alkotja. A mai ház névadója, Gerbeaud Emil svájci származású cukrász 1884-ben költözött Magyarországra, ahová Kugler Henrik csábította, mivel nem volt utóda. Budapesten betársult Kugler önálló cukrászdájába, aki 1870-ben helyezte át üzletét a Gizella téri épület földszintjére. Behozta a francia mignont, amelyet "kuglerként" emlegetett a vevőközönség. 1884 őszén aztán Gerbeaud Emil át is vette Kuglertől a cukrászdát és „Gerbeaud - Kugler utóda” néven nevezte el üzletét. 1892-ben megvásárolta az épületet az akkori két tulajdonostól Eisele Antaltól és a Magyar Kereskedelmi Banktól. 1912-ben Fellner Sándor tervei alapján a három emeletre még egy negyediket is építtetett. A cukrászdában készített konyakos meggy és macskanyelv világhírűvé tette a Gerbeaud márkát. Gerbeaud Emil miután harminchét évig üzemeltette cukrászdáját, 1919-ben meghalt. A Gerbeaud Cukrászda Gerbeaud Emil halála után is nagyon sikeres maradt. A Vörösmarty téri Gerbeaud cukrászdát 1948-ban államosították és Vörösmarty Cukrászda nevet kapta. A világhírű „zserbó” szelet, azonban Gerbeaud Emil idejében még nem létezett. Az a Vörösmarty Cukrászda találmánya volt. A Vörösmarty Cukrászda is ápolta a hagyományokat és a cukrászmesterek generációról generációra adták át a szakmai tudást, így a „zserbó” megtartotta a világhírnevét. A Gerbeaud 1984-ben kapta vissza az eredeti nevét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy cukrászda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Vörösmarty tér 7-8
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1914
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 x 22
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_26979_2
leltári szám/regisztrációs szám VIP_33_a_E