Roráriusz Cukrászda

kép
minősített tartalom

A Roráriusz cukrászda Miskolc kedves emlékű vendéglátóhelye, a város első cukrászdájának jogutódja, a Széchenyi utca 3–5. szám alatt működött. A később a Roráriusz cukrászdának helyet adó épületet Vay Ábrahám építtette az 1740-es években. A házat később görög kereskedők bérelték, majd 1828-ban itt nyitották meg Miskolc első cukrászdáját. Svájci cukrászok sora működtette, majd 1895-ben a Lőcséről származó Rábel Alberté lett a cukrászda, amit akkor ő rendezett be a később is megmaradt biedermeier bútorokkal. A cukrászdát 1938 novemberében vette át Roráriusz Gyula (nevét néha Rorárius formában is használta). A megnyitást újsághirdetésben tette közzé. Roráriusz Gyula 1947-ben átadta az üzletet unokaöccsének, Roráriusz Lászlónak. A mester 1948-ban hunyt el, a mindszenti temetőben nyugszik. A Roráriusz cukrászdát 1951–1952-ben 42. számú egység néven államosították, később Béke cukrászda lett (a miskolciak azért mindvégig Roráriusznak vagy Rorinak hívták). A műemlék épületet – gondos előzetes feltárás után – 1954–1955-ben felújították, és hozzácsatolták a mellette lévő (Széchenyi u. 3.) ház szomszédos részét is. A cukrászda a diákság és az értelmiség kedvelt helye volt, egészen a felszámolásáig. A cukrászdát és a szomszédos épületeket 1971. november 25-én felrobbantották (helyén az ún. „Pátria”-tömböt építették fel). Berendezését Budapestre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba vitték.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy cukrászda
tárgy berendezés
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Miskolc Széchenyi utca 3-5
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1971
Jellemzők
hordozó papír
méret 12 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_5770_02
leltári szám/regisztrációs szám VIP_3_b_U_tárgyfotó_enteriőrképek