Városi Szálloda - képeslap, Nagykőrös, 1910

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a nagykőrösi Piac tér látható az egykori Városi szállóval és Hercz Hermann divatáru boltjával. A Városi szálloda, a melyet 1885-ben építtetett a város, a régi vendégfogadó helyén áll. A városi tulajdonú, jó helyen fekvő épületet az évtizedek során különböző bérlőknek adták ki. Például, 1914-ben Veisz Jenő vezette a 14 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. 1923-ban már Balla Gyula neve szerepel bérlőként. A szálláshelyek mellett, a reprezentatív, egyemeletes épület, első emeletének középső szekciójában volt a díszterem, ahol nagyobb rendezvényeket, így a városi közgyűléseket és az "elsőrendű" bálokat tartották. A földszinten, az udvar felől szintén található egy nagy terem, a mely a színielőadások tartására szolgált, szétszedhető színpaddal; a felszabaduló területen bálokat és hangversenyeket lehetett tartani. Napjainkban, az Arany János Kulturális Központ működik, az korábbi szálloda épületében (2017). A tér neve is változott az idők folyamán, jelenleg Szabadság tér. A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy üzletkép
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Bazsó Lajos
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nagykőrös
térbeli vonatkozás Piac tér 7
térbeli vonatkozás Kossuth tér 7
térbeli vonatkozás Pest megye
térbeli vonatkozás Szabadság tér 7
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910.08.24.
időbeli vonatkozás 1910 augusztus 24
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_25_441
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_H_Ö