Römischer Kaiser Szálloda étterme - képeslap, Nagyszeben, 1910

korábbi Török szultán szálloda

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, nagyszebeni Római császárhoz címzett szálloda éttermének részlete látható. Az egykori Török szultánhoz címzett szállót, II. József látogatásakor nevezték át Római császárra (a Német-római Birodalom császári címet is viselte). Ahogy az előző mondatból is kikövetketethető, a hotel, a város három legrégibb szálláshelyének egyike (a másik kettő, az Ungarische Krone és a Neurikrer/Neurihrer). Fennállása alatt számos illusztris vendég szállt meg itt, a teljesség igénye nélkül: XII. Károly svéd király, II. József osztrák császár, Johannes Brahms, Johann Strauss, Liszt Ferenc, Karl Karstens, Roman Herzog, Johannes Rau, Danielle Mitterand, II. Albert belga uralkodó. A képen látható kinézetét, az 1895-ös átalakítás során nyerte el. 1914-ben Eduard Frigyes vezette az akkor 72 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Napjainkban is szállodaként működik, Hotel Imparatul Romanilor néven (2017). A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv német
nyelv román
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy enteriőr
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Jos. Drotleff
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hermannstadt
kiadás/létrehozás helye Nagyszeben
térbeli vonatkozás Nagyszeben
térbeli vonatkozás Heltauergasse 4
térbeli vonatkozás Szeben vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Románia
térbeli vonatkozás Sibiu
térbeli vonatkozás Strada Nicolae Bălcescu 4
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910.07.26.
időbeli vonatkozás 1910 július 26
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_10_369
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_H_Ö