Angol Királynő Szálloda

kép
minősített tartalom

Az egykori Kemnitzer-kávéház épületét az 1838-as jeges árvíz után 1839-ben szállodává alakították. Az Angol Királynőhöz cégérezték az 1837-ben 17 évesen trónra lépő Viktória angol királynőről elnevezve. Bérlője Bartl János volt. Udvarát kertté alakították, első emeletén előkelőségek látogatta szalon volt. 1849 májusában az osztrák császári csapatok – a Vár ostromát megbosszulandó – rommá lőtték. 1850-51-ben az Angol Királynő Szállót Hild József tervei alapján újjáépült. A tornácos, oszlopos homlokzat nézett a Duna felé. Fehérfalú lépcsőházában vörös márvány lépcsők voltak aranyozott farácsokkal, barokk, rokokó és biedermeier bútorait jobbára angol mesterektől szerezték be. Az udvaron szökőkút volt, a konyhában kút, az emeleteken pedig hat márványkút. Deák Ferenc 1854-ben költözött a Szállóba, és itt lakott politikai pályafutásának legaktívabb 15 évében 1869-ig. Deák Ferenc a "haza bölcse" a második emeleten lakott két szobában. Az egyik szoba sarkában gyalupad volt rengeteg szerszámmal, mert pihenésképpen Deák szívesen foglalkozott fafaragással. Egyedül lakott (soha nem nősült meg, gyerekei nem születtek) aranyhalaival, egy rigóval és egy kanárival. Ha nem az étteremben evett, egyszerű helyekről hozatta az ételt, legszívesebben paradicsomos csirkét és főzeléket. Inasa, szobalánya nem volt. Deák Ferenc a Szállodában fogadta a vendégeit, politikusokat, főnemeseket és bonyolították az 1867-es Kiegyezés tárgyalásait. Kiterjedt levelezést folytatott és vezércikkeket írt: Húsvéti cikk. Számos külföldi uralkodó is itt szállt meg. A konyhát Schalek Lipót vendéglős vezette. Az Angol KIrálynő Szállót 1916-ban bezárták. A vendégek egy része, akik lakosztályt béreltek, megvásárolták szobáik berendezését. Deák Ferenc bútorai a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az épület a Pénzintézeti Központ tulajdonába került. 1940-ben lebontották. A helyén épült fel 1950-1952 között az UVATERV székház Fodor Lajos és Nyiri István tervei alapján, magyar avantgard stílusban. A kép a Kiegyezés szülőháza című könyvben jelent meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
tárgy étterem
tárgy belső tér
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Deák Ferenc utca 1.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1800-as évek második fele
Jellemzők
hordozó papír
méret 12 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_10184
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_A-D_Szálláshelyek