Buday György

szöveg
minősített tartalom

Gépelt levél autográf aláírással, keltezett; “Sietek tudatni, hogy Gáspár Zoltán ma befizette a számla teljes összegét s ezzel a tartozás teljesen rendezve van. Tudom, milyen hősies erőfeszítéssel sikerült ezt megcsinálni, és így is értékelem, de azért titokban mégis fáj a szívem, hogy az én viszonylag drága áraim, még altruisztikus számítás mellett is, Nektek milyen erőfeszítést okoznak. Most már eléggé ismersz ahhoz, hogy tudjad: ha tudtam volna, akkor engedtem volna az árból és azt is tudod, hogy mennyire megvan a reális árnak az értelme, hiszen elég megnézned az Athenaeumnál nyomott dolgokat és ezt a könyvet.” “Nem jutottam még hozzá, hogy írjak Neked az Ortutay féle kis füzetről. Nagyon meghatott az, hogy a fiúk nekem szánták az első példányt. Őszintén melengető és jó érzés az, hogy vannak fiatalok és hogy megértik és szeretik azt, amit csinálok, és őszinte, érdekmentes, közös elgondolásokon és életszemléleten, kortársi szolidaritáson nyugvó viszonyban lehetek velük.”

Imre Kner's typewritten letter to György Buday with signature dated in Gyoma in January 1937.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Kner Imre levele Buday Györgyhöz
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Gyoma
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás 1937.01.13.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21cm x 29,8cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2002.38.152.