Alföld Szálloda - képeslap, Orosháza, 1921

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, Orosháza egykori Főterének vagy másképp nevezve Piac terének egyik részlete látható. Elől, az 1871-ben épült Alföld szálló látszik aljában Wigner Géza vegyesboltjával. Az utcán, illetve a téren piaci árusok kínálják portékáikat. A háttérben, a régi katolikus templom és az evangélikus templom fedezhető fel. Napjainkra már csak ez utóbbi tekinthető meg, a katolikus templom az 1920-as években, a szálloda pedig 1972-ben került lebontásra. Wigner Géza még az 1930-as évek elején is vezető alakja volt a helyi kereskedők csoportjának (Pesti Hírlap, 1932. 167. szám, 5.p.). A dátum, a keltezés alapján. A képeslap más példányai, a hátoldalon olvasható kiadási adatok szerint, már 1917-ben forgalomba kerülhetettek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy piac
tárgy üzletkép
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy templom
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Vágner Gyula, Magyar bazár
közreműködő K.J. fényképész, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Orosháza
térbeli vonatkozás Orosháza
térbeli vonatkozás Fő tér
térbeli vonatkozás Békés vármegye
térbeli vonatkozás Csongrád megye
térbeli vonatkozás Szabadság tér 14
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1921.04.27.
időbeli vonatkozás 1921 április 27
időbeli vonatkozás 1920-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_22_807
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_H_Ö